Macron lerántja a leplet a radikális iszlámról Franciaországban

„Macron beszéde első hallásra megdöbbentheti az embert. Először is azért, mivel nyílt és őszinte, ami egy figyelemre méltó fejlemény egy olyan országban, amely évtizedekig tagadásban élt és amelyben a politikai és kulturális elit felháborodott vádaskodással némította Franciaország elégedetlenségét a rasszizmusra és idegengyűlöletre hivatkozva. Mindazonáltal Macron diagnózisa egy bejelentett öngyilkosság krónikája, egy olyan összetört nemzet baljós portréja, amelyet évekig tartó nemtörődömség és ideológiai vakság szakított szét. A Territoires perdus de la République (a Köztársaság elvesztett területei, az egyik első könyvnek a címe, amely 2002-ben megkongatta a vészharangot) és a hozzá hasonló írások nem a jobboldali szélsőségesek hallucinációi vagy egy idegengyűlölő összeesküvések. Nem, ezek nem mások, mint a puszta realitás, amelyet több ezer tanár, polgármester, orvos és nővér mondott el, és amelyet a hatóságok és a tömegmédia figyelmen kívül hagy.

Mi következik most? Képes lesz Franciaország megfordítani ezt a trendet, megváltoztatni integrációs szoftverét és visszahódítani ezeket az elveszett területeket? Ki fogja sikeresen írtani a radikális iszlámot, amely ideológia már több száz külvárost meghódított?

2018-ban Macron volt belügyminisztere, Gérard Collomb figyelmeztetett egy Franciaországban lappangó polgárháború lehetőségére, szerinte a helyzet öt év múlva visszafordíthatatlan lesz. Pontosan ez az, amit Macron el akar kerülni. Erősen kétséges, hogy elszántsága és ereje elégséges lesz. Még ha feltételezzük is, hogy a tervezett lépések elég határozottak lesznek ahhoz, hogy kezeljék a problémát, a francia elnök számtalan akadállyal fog szembesülni céljainak elérése és a franciaországi társadalmi kohézió megerősítése közben. Az első nehézség az lesz, hogy ezeket az intézkedéseket keresztülvigyék a tanácsadó testületek szűrőjén, amely felméri az állampolgári szabadságjogokra és az alapvető jogokra gyakorolt hatásokat. A következő lépés sokkal veszélyesebb. Macron valószínűleg saját pártjának tagjaival is küzdeni fog a parlamentben, egykori szocialisták és újoncok egyvelegével, amely a tinédzser aktivisták sekélyes politikai lelkiismeretével van megtoldva. Ha a francia elnök olykor konzervatív hangon beszél, és józanul tekint hazájára, akkor nagyon magányos lesz az ország élén és a saját köreiben. Amit Macron letesz az asztalra, gyakran nagyon különbözik attól, amit a Francia Nemzetgyűlés végül el is fogad.”