Lengyel-magyar-belorusz tiltakozások, mi a közös bennük?

„ Lengyel-magyar-belorusz tiltakozások, mi a közös bennük?

Iszonyatosan sok olyan komment jön a belorusz és a lengyel tiltakozásokhoz kapcsolodó posztjaim alá, hogy bezzeg ezt mi miért nem tudjuk? Erről szeretnék kicsit beszélni, meg arról mi a sikeres tiltakozás 1.0 alapfeltétele.

Egyrészt van egy olyan látszat, amelyben nagyobbnak értékeljük a máshol történő tiltakozásokat. Ennek egyszerű az oka, csak a sikeres, sok embert megmozgató tönrténetek jutnak el hozzánk. Arról nem nagyon olvastunk, hogy belorusszia 26 éve elnyomásban él, de a mostani tüntetésekről igen. Azokról a kezdeményezésekről se halottunk amik elbuktak Lengyelországban, de a mostani tüntetésekről igen. Ez a közösségi média korszak átka, csak a nagy elérést generáló, nagy történések látszanak. Míg a saját kudarcainkat látjuk, és ebben értékeljük a győzelmeinket is, addig mások kudarcai nem jönnek velünk szembe. Azért is furcsa pont most az ilyen kommenteket olvasni, hiszen nálunk épp egy viszonylag sikeres tiltakozás zajlik az SZFE mellett. Egy olyan tiltakozás, ami egy réteg történetből tud megfelelő szervezetségel, és belerakott energiával egyre több energiát és erőforrást az ügy mellé csatolni, úgy hogy mára ez a magyar ellenzéki világ ügyévé nőtt ki.

Míg belorussziában azt látjuk, hogy egy alapvetően órási energiákat felszabadító ügynél, ahol elcsalták a választásokat, brutális rendőri erőszak van, tehát aminél nem nagyon lehet nagyobb a tét egy szabadságért folytatott küzdelemben, a szervezettség hiánya miatt, alapvetően nem tudnak nagyon továbblépni.

A hétfőn elindított belorusz általános sztrájk ugyanis elbukott. Bár pár nagy gyárban sztrájkoltak, és a hírek szerint borzasztó sok egyéni sztrájk zajlik, kis cégek munkavállalói sztrájkolnak leginkább, úgy tünik a hatalom ezt a kísérletet most leverte. Ennek oka az, hogy valójában a belorusz ellenzék nem nagyon létezik, és a választások előtt se létezett. Nincsenek pártjai, nincsenek civil szervezetek, csupán nagy elérésű média csatornák épültek fel és azok is a tiltakozások kezdete óta. Illetve olyan szomszédsági közösségek a járvány alatt, amelyek mozgósításra jók, de a tiltakozások erejének fenntartására, és valódi szervező munkára, többek között apolitikusságuk miatt nem alkalmasak. 

Ugyanis ez fontos, a mozogsitás még nem szervezetség. Attól, hogy valaki sok embert egy cél érdekében meg tud mozgatni, nagyon más képességek kellenek ahhoz, hogy ezeket az embereket folyamatosan tiltakozásban tartsd. Erre kiváló példa a belorusz sztrájk. A mostani sztrájkban az ellenzéki vezetőknek egy több milliós eurós sztrájkalapjuk gyűlt össze, leprogramoztak egy honlapot ahol bárki csatlakozni tudott a sztrájkhoz. Csak emberük nem volt helyben, aki meg is szervezte volna a sztrájkot. És hiába a nagy médiaelérés helyben ember nélkül nem megy.

Az látszik, hogy az emberek akik simán kimennek tüntetni, nem mernek sztrájkolni, mert az már egy nagyobb “költség” nem érzik biztosítva a győzelmet. Márpedig ha nincs győzelem akkor itt a sztrájkolásban a saját megélhetésük is elveszik. Ahhoz, hogy egy ilyen szintű tiltakozási költséget elvárj az emberektől személyesen kell ott lenni, és minden pillanatban segíteni neki ellentartani a hatalom nyomásának.

A politikai jövő vizióját ugyanis, ha ezért áldozatot várunk el, nem elég megteremteni, hanem fenn is kell tudni tartani, hihetően, személyesen, és úgy, hogy az áldozat költsége alacsonyabbnak tűnjön mint a nyereség. A belorusz hatóságok első dolga nem a politikai aktivisták letartóztatása volt a választások után, hanem a sztrájkokat szevrezők lecsukása és kirugása. Így mostanra két hónappal későbbre az általános sztrájk idejére nem maradtak olyan szervezők, akik kiálltak volna helyben a sztrájk mellett, akikhez bizalommal lehetett volna fordulni amikor a főnök fenyeget, akik összekötötték volna a sztrájkoló embereket. 1-2 nagyobb gyárban maradtak ilyen emberek. Ezekben a gyárakban a sztrájk elindulása után 20-30 embert rögtön le is csuktak. Másnap már nem volt sztrájk ott se.

A magyar és a belorusz helyzet leginkább abban hasonlít egymásra, hogy nincsenek pártjai, nincsenek civil szervezetek, csupán nagy elérésű média csatornák épültek fel és azok is a tiltakozások kezdete óta. Illetve olyan szomszédsági közösségek a járvány alatt, amelyek mozgósításra jók, de a tiltakozások erejének fenntartására, és valódi szervező munkára, többek között apolitikusságuk miatt nem alkalmasak. 

Ugyanis ez fontos, a mozogsitás még nem szervezetség. Attól, hogy valaki sok embert egy cél érdekében meg tud mozgatni, nagyon más képességek kellenek ahhoz, hogy ezeket az embereket folyamatosan tiltakozásban tartsd. Erre kiváló példa a belorusz sztrájk. A mostani sztrájkban az ellenzéki vezetőknek egy több milliós eurós sztrájkalapjuk gyűlt össze, leprogramoztak egy honlapot ahol bárki csatlakozni tudott a sztrájkhoz. Csak emberük nem volt helyben, aki meg is szervezte volna a sztrájkot. És hiába a nagy médiaelérés helyben ember nélkül nem megy.

Az látszik, hogy az emberek akik simán kimennek tüntetni, nem mernek sztrájkolni, mert az már egy nagyobb “költség” nem érzik biztosítva a győzelmet. Márpedig ha nincs győzelem akkor itt a sztrájkolásban a saját megélhetésük is elveszik. Ahhoz, hogy egy ilyen szintű tiltakozási költséget elvárj az emberektől személyesen kell ott lenni, és minden pillanatban segíteni neki ellentartani a hatalom nyomásának.

A politikai jövő vizióját ugyanis, ha ezért áldozatot várunk el, nem elég megteremteni, hanem fenn is kell tudni tartani, hihetően, személyesen, és úgy, hogy az áldozat költsége alacsonyabbnak tűnjön mint a nyereség. A belorusz hatóságok első dolga nem a politikai aktivisták letartóztatása volt a választások után, hanem a sztrájkokat szevrezők lecsukása és kirugása. Így mostanra két hónappal későbbre az általános sztrájk idejére nem maradtak olyan szervezők, akik kiálltak volna helyben a sztrájk mellett, akikhez bizalommal lehetett volna fordulni amikor a főnök fenyeget, akik összekötötték volna a sztrájkoló embereket. 1-2 nagyobb gyárban maradtak ilyen emberek. Ezekben a gyárakban a sztrájk elindulása után 20-30 embert rögtön le is csuktak. Másnap már nem volt sztrájk ott se.

A magyar és a belorusz helyzet leginkább abban hasonlít egymásra, hogy nincsenek meg se a pártpolitikának, se a civil társadalomnak azok a szervezeti, vagy teljesen apolitikusak ezek a szervezetek, akik egy-egy ügy mentén meg tudják szervezni a közösségeket, és fenntartani a tiltakozást. Ezért van az, hogy hiába a nagy felzúdulások, esetleg nagy tüntetések, a végén ezek elmúlnak. AHogy a nagy magyar költő mondta, megunják és hazamennek.

De pont ezért izgalmas igazából az SZFE ügye, hiszen itt pont az összezártság, a kicsi egyetemi státusz, a műhely munka kapcsán már adottak voltak azok a szervezeti gócok amik egy ellenálláshoz kellenek. Viszont pont ez a korlátoltsága is az SZFE tiltakozásnak, hogy minden valószínűség szerint nem tud nagyobbra nőni ez a dolog, mint az SZFE védelme, egyszerűen ahhoz olyan külsősket kéne bevonni, akikkel már nincs meg a közös munkamorál, a közös kifejezéstár, a közös szellemiség.

Egyébként pont ezért gondolom azt is, hogy nem a tüntetések fognak, vagy egy hosszabb távú tiltakozás véget vetni direktben a rendszernek itthon, hanem választás útján a legkönnyebb még ebben a választási-rendszerben, és ilyen körülmények között is leváltani a Fideszt. Egyszerűen még mindig sokkal inkább megvannak a pártpolitika képességei és hagyományai mint bármilyen más politizálási formának itthon.

A harmadik esetünk a lengyel számomra kérdéses. Ez holnap fog eldőlni, hiszen Lengyelországba holnapra női sztrájkot hirdettek. Nekem az a sejtésem, hogy ez inkább nem lesz sikeres. Bár a lengyel civil társadalomnak vannak erős politikai szubkultúrák, a szolidaritás rendszerváltás élménye nagyon más civil társadalmat és politikához való viszonyt eredményezett, mint a keleti blokk más országaiban, de ez a mostani tömeg inkább tűnik egy jól mozgósított a közösségi média döh keltő erejére épülő tiltakozásnak, mint valódi beágyazott szereplők tüntetésének.

A lényeg viszont az, hogy amikor a külföldi tiltakozásokat nézzük, vagy amikor itthon akár az SZFE-t vagy más tiltakozásokat érdemes ezekből tanulni, és érdemes megnézni miért halnak el vagy miért működnek. Érdemes lenne az SZFE kapcsán is megnézni mik azok a képességek amelyek szükségesek egy ilyen tiltakozás fenntartásához, és reálisan megnézni ezek más körülmények között, más tiltakozás kapcsán müködhetnek-e. A mozgósítási képesség mellett érdemes lenne végre kicsit a szervezéssel is foglalkozni, és random tüntetések, meg szavazásra és média megjelenésre épített civil szervezetek és pártok helyett, elkezdeni valódi szervezetséget építeni.”