Dr. Szarka érkezése, távozása és a hátsó bejárat előtt eltöltött ideje

„A hallgatók udvariasan tájékoztatták a bejutni igyekvő kancellárt, hogy miért tartják az ő kinevezését is illegitimnek, s miért nem léphet be az egyetem területére. Szarka – kezdetben az idegességtől és a lefojtott feszültségtől olykor elfulladó hangon – azt bizonygatta, hogy ő csak beszélgetni érkezett, a megbékélés lehetőségeit keresve, megkötni az egyetem érdekeit szolgáló kompromisszumokat. A hallgatók azonban – az idáig vezető eljárás totálisan antidemokratikus voltára emlékeztetve őt – mindvégig kitartottak amellett, hogy nekik nem a számukra illegitim kuratórium megbízottjával kell kompromisszumot kötniük. Ezért nem is vele kell egyezkedniük, hanem a kuratóriumot egyeztetés nélkül kinevező minisztériumnak kell belátnia, hogy az egyetemi autonómia olyan hétszáz éves demokratikus hagyomány, jog, követelmény, amelyet nem vehetnek el, nem kerülhetnek meg, és nem számolhatnak fel.

A beszélgetés második felében, az első meglepetésén túljutott dr. Szarka már jóval magabiztosabb hangot ütött meg, mely nem volt mentes olyan kijelentésektől sem, amelyek alig burkolt zsarolásként értelmezhetők. Ezek közé tartozott például, amikor azt hangsúlyozta, hogy amennyiben ő nem tudja elfoglalni irodáját és nem tudja megkezdeni a munkáját, úgy az egyetem pénzügyi gazdálkodása napokon belül ellehetetlenül, s az aláírásának hiányában az egyetem dolgozói – tanárok és munkatársak – nem kapják meg az októberi fizetésüket. A hallgatókat azonban nem lehetett meghátrálásra kényszeríteni, így végül dr. Szarka és a kíséretében lévő (a beszélgetés idejének háromnegyedében maszkot sem viselő) ügyvéd távoztak.

A körülményeket és az események hátterét alaposan nem ismerő külső megfigyelő számára Dr. Szarka fellépése akár még pozitív gesztusként is értékelhető lenne, amelyben ő képviseli a kompromisszumkészséget az egyetemfoglaló hallgatók kompromisszumképtelenségével és az ellene irányuló agressziójával szemben, Erre ő maga is tett a hallgatókat provokáló megjegyzést:

»Ha most tovább megyek, és megpróbálok mégis bejutni az épületbe, akkor mi lesz, megvernek?«

Természetesen szó sem volt fizikai erőszakról a hallgatók részéről, hiszen ezek a fiatalok annál sokkal jobban ismerik és tisztelik a demokráciát és annak számukra biztosított jogait és betartandó követelményeit. Szarka Gábor viszont úgy tett, mintha ő a semmiből csöppent volna oda az egyetem udvarára, mintegy a béke követeként és a megbékélés apostolaként. Éppen csak arról feledkezett meg, hogy mindaz, amit a kompromisszumokról, a megbékélésről, ezek kereséséről és mindezekben a saját szerepéről mondott, azért hiteltelen és elfogadhatatlan, mert akik őt kinevezték, és ahogy őt kinevezték, azok ugyanazok az személyek, akik egy nappal korábban még a legmocskosabb szavakkal gyalázták és rágalmazták az egyetemet. S akiknek immár évtizedes gátlástalan törekvése, hogy a hatalomvágyó illiberális politika vezérelte szűklátókörű ideológiájuk szolgálatába állítsák a politikától független magyar kultúrát és oktatást, és ezen belül most éppen a százötvenöt éves múltú, a világ művészképző egyetemei között is magasan jegyzett Színház- és Filmművészeti Egyetemet.”