Demszky a panaszkultúrában egyedülállót alkotott

„Milyen ebben az új mikroklímában létezni, a fővárosi közgyűlés ellenzéki kétharmadában?

Mindig új stratégiát kell alkalmazni. Ez még Tarlós István utóbbi két ciklusára is igaz. Akkor is meg kellett küzdeni a pluszpénzekért: nekünk Tarlóssal, Tarlósnak a kormánnyal. Ez most sincs másként. Most, amikor a fideszes kerületeknél egyszerűen lehúzzák az útfejlesztést, a kormányhoz kell fordulnunk, és kérnünk az egyébként jelentősen terhelt központi költségvetésből.

És melyik felosztásban jártak jobban? Úgy tippelem, hogy az utóbbiban.

Most kicsit déjà vu érzésem van, mert nem is olyan rég volt, hogy Demszky Gábor volt a főpolgármester. Demszky és Atkári mindig zseniálisan el tudták mondani, még a baloldali kormányok alatt is, hogy a hatalom nem ad nekik pénzt. Demszky ebben a panaszkultúrában egyedülállót alkotott, és Atkári János kiválóan hangszerelte ezt. Mindig hiányzott a BKV működéséből pár milliárd, mert tudta, hogy egy kormány sem engedheti meg magának, hogy a BKV leálljon. Hasonlót látok most is. Eleve már az alakuló ülést fura volt megélni, amelyik kicsit olyan hangulatú volt, mint egy érettségi találkozó. Jött Draskovics Tibor, Gál J. Zoltán, mosolyogtak kedvesen. És én is reflexszerűen visszamosolyogtam a régen látott ismerősökre. Aztán elindult velük a munka, ami már kevésbé vicces és örömteli.

Ezek szerint azt tapasztalja, az ellenzék budapesti térnyerésével kezd visszatérni az említett panaszkultúra?

Igen. Lehet bánatos tekintetű sajtótájékoztatókkal múlatni az időt, még az is lehet, hogy megtérül politikailag. Én azért lettem polgármester 2006-ban, mert a támadó, kritizáló ellenzéki szerep helyett aktívan dolgozni akartam. Nem csak a hatalom, az ellenzékiség, a semmi sem tetszik, a minden rossz, minden gyanús attitűd is tudja torzítani a személyiséget.

Ezek szerint nem is hiányzik az országos politika?

A fontosságtudat tart minden politikust függőségben. Éppen ezért erről a »fontos ember« tudatról kell lemondani, és elfogadni, hogy polgármesterként az ember nem olyan nagy ívű, országos jelentőségű ügyeket intéz, ám azokat mind tisztességesen végig tudja csinálni. Nekem tetszik a valóságos problémákat megoldó önkormányzatiság világa. Ahogy 2002-től popularizálódott és a kommunikációs küzdelmek színterévé vált a nagypolitika, majd a kampány és apám ügynökmúltja után elegem lett belőle. Akkor egyfajta szabadulásként éltem meg, hogy kiszálltam az állandó harckészültséget igénylő politikai arénából, lemondtam a frakcióvezetőségről és pártelnökségről, amiről azóta is úgy gondolom, hogy nagyon jót tett nekem. Egy önkormányzatban is lehet alkotni.”