Balos párbeszédképtelenség

2020. október 30. 07:30

Különös egybeesések vannak a sikertelen baloldali ellenzék és az SZFE-sek követelőző viselkedése között.

2020. október 30. 07:30
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet

„Okosabban tették volna az SZFE forradalmár indulatú hallgatói, ha nem vágnak bele az október 23-i demonstrációba. A rendezvénnyel összekötött tüntetés felszínre hozta, hogy sokan támogatják a mozgalmukat, de távolról sem annyian, mint amennyire számítottak. Egy mintegy tízezres tömeg nem olyan méretű, amire az emberek felkapnák a fejüket, az állam pedig beleremegne. Ez pontosan beleilleszkedett abba a tíz éve tartó folyamatba, amelynek keretében mindig kevesebben jönnek össze egy kis kormánydöntögetésre, és egyre hervadtabb a résztvevők fellelkesülése.

De amiatt sem jártak jól a blokádoló színiiskolások, mert innentől még annyi hitele sincs a politikától való távolságtartásukat hangoztató szólamaiknak, mint amennyi eddig volt. Gyakorlatilag minden ellenzéki párt bejelentette, hogy támogatja a harcukat, ők pedig egyetlen szóval sem próbálták eljátszani, hogy nincs ínyükre ez a politikai segítség. Ezzel beismerték, hogy kezdettől fogva hatalmi motivációik voltak. Lesz ennek a tüntetésnek bármilyen pozitív hozadéka számukra? Több mint kétséges.

Különös egybeesések vannak a sikertelen baloldali ellenzék és az SZFE-sek követelőző viselkedése között. Több mint furcsa, hogy azok a diákok, akiknek a kommunikáció lenne a jövőbeni kenyerük, nem hajlandók tárgyalni senkivel sem, csak azzal, aki egyetért velük. A párbeszédtől való idegenkedésük tragikomikus formákat ölt. Hiperliberális science fiction-be illő jelenet volt, amikor az új kancellár be akart menni a munkahelyére, ám falanxszerű sorfallal útját állták. Ezt pedig egyetlen hang nélkül tették, gyűlölettel teli tekintettel a riasztó egyenmaszk mögül. Nem csupán nem álltak szóba a kancellárral, a létéről sem akartak tudomást venni, megpróbálva őt megalázni. Pusztán azért, mert egy általuk dacosan elutasított kuratórium nevezte ki.

De hát nem ugyanezt csinálja a baloldali ellenzék? Ennek eklatáns példája Karácsony Gergely, aki arra való hivatkozással, hogy a Hír TV szerinte nácimosdató módon számolt be a radikálisok februári, kitörés napi megemlékezéséről, nem hajlandó válaszolni a médium munkatársainak. Mondja ezt ő, aki a zsidók listázását nem tartotta nácizmusnak, az ezt követelő, akkor még országgyűlési és nem európai parlamenti képviselő jobbikos Gyöngyösi Mártont pedig vehemensen védelmezte a nácizmus vádjától. És mondja ezt az, aki a náci szövegeket megeresztő borsodi baloldali jelöltet nemcsak támogatta, hanem személyesen is kiállt mellette, ajánlva a választóknak »Lacit«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2020. október 30. 17:28
Ma óriási sikere volt a párbeszéd pártjának! Volt egyetlen egy idős nőszemély amelyik odament a nyugati aluljáróban már napok óta magát halálra únó aktivistához, és kérdezett valamit!
elfújta az ellenszél
2020. október 30. 11:49
A múltba révedés különös módon újabban inkább a haladó baloldali és egyéb trendis politikai erőkre jellemző. Az ő aranykoruk az aczélgyuris időkben volt, a Szefe veztése is abba a talajba van begyökerezve Akkor még nagy szántóföldek voltak ezek, most meg cserép föld amiből gizgaz nő
matykox
2020. október 30. 10:54
Az elemzés csak félig korrekt. Ki kell mondani, hogy ez az egész egy tudatosan szervezett titkosszolgálati jegyeket viselő akció! Kezdetektől fogva! Az ugyanis, hogy az augusztusi Gyurcsányi-fenyegetések után beállnak részben UGYANAZOKAT a követeléseket hangoztatni - az csak a hülyéknek nem világos, hogy POLITIKAI szerepvállalás! Még akkor is, ha a kis pöcsök azt hangoztatják, hogy nem politizálnak. Nem a fenét! Az, hogy ilyen ostobák, hogy a tényeket sem veszik tudomásul, az csak részben naivitás. Sokkal inkább egy tudatos álcázási művelet, amit az emberek egy része el is hisz -hisz azt mondták, hogy ők nem ... Szóval egy kezdettől tudatosan szervezett felforgató akció támogatottsága ma Budapesten kb 10-20 ezer ember. De a tetű Lenin se sokkal több bolsival indult, úgyhogy észnél lenni!
Szuverén maffiaállam
2020. október 30. 08:38
Vidnyánszky hétfőn megkapta az eligazítást Vittoriótól, mielőtt bejelentkezett Brüsszelben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!