Amit a Színművészetin belül kialakítottak, az közel jár a háborús helyzethez

„Azt mondja, művészeti kérdésekben ne önt kérdezzük, de mit szól magához a lezajlott folyamathoz? Ha ön lett volna az SZFE rektora, hogyan éli meg, hogy gyorsan elfogadnak egy törvényt, nem kérik ki a véleményét, nem veszik figyelembe az SZMSZ-re vonatkozó javaslataikat vagy azt, hogy kit szeretnének a kuratóriumba? Minden a fejük fölött zajlott.

Szerencsére nem nekem kellett megélnem ezt vezetőként, ilyen szempontból nem tudok a kérdésre válaszolni. Én a történet egy pillanatában léptem be.

Az eljárásról mi a véleménye?

A döntéshozók talán azt gondolhatták, hogy miután a modell más egyetemeken működik, sőt a MOMÉ-n szinte maga a rektor képviselte ezt az álláspontot, miért ne működhetne ugyanígy a Színművészetin is.

Például azért nem, mert olyan embereket raktak föléjük, akik élesen kritizálták az egész egyetemet, degradálták a munkájukat… Annak is van üzenetértéke, hogy Vidnyánszky Attila lett a kuratóriumi elnök.

Upor László engem is emberi tárgyként jellemzett egy interjúban. Egy olyan ember, aki rektor szeretett volna lenni, emberi tárgynak minősít egy másik embert, ez mindent elmond a helyzetről.

Térjünk vissza arra, hogy mit gondol a folyamatról.

Biztos, hogy több párbeszéd kellett volna, ez hiányzott az elején, ezt elismerem, de én akkor még nem voltam a folyamat részese, egy másik fázisban kerültem a játékba. Arra készültem, hogy a béke követe lehetek, de úgy látszik, erre nincs nyitottság.

Azt mondják, ha valóban a modellváltás, és nem az egyetem bevétele lett volna a cél, lehetett volna ezt finomabban intézni, 1-2 éves átmenettel akár.

A modellváltás sehol sem ment túl hosszú ideig, 2 évekre nem is emlékszem. Volt egy kialakított eljárásrend, ezt követték itt is. A párbeszéden kívül többet itt nem nagyon lehetett tenni.

De az ön számára nincs ennek egy kultúrharcos, ideológiai töltete is?

Ezt a kuratóriumtól, vagy még inkább a bent lévőktől kell megkérdezni, hogy így gondolják-e. Hogy azért harcolnak, mert nem fogadják el a modellváltást, vagy azért, mert ezt kultúrharcnak gondolják.

Nem az?

Én nem tudom, azokat kell megkérdezni, akik a kultúrában mozognak, mert én ezt a világot nem ismerem.

Az Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál azt mondta, sejti, mi lesz az egész vége, de szerinte a diákok megnyerték a csatát.

Ez az ő véleménye, most erre mit válaszoljak.

Ön mit gondol, megnyerték a csatát?

Az eleve egy üzenet, ha ezt Mácsai Pál csatának tartja. Ki ellen és milyen célból háborúznak? Ha mi is így kezelnénk, akkor egyszerűen megrohamoznánk és elfoglalnánk az épületet. Pontosan ezt nem szeretnénk. Látszik, hogy a másik oldal, akik ennek a dolognak az ügyeit viszik, azok ezt csataként élik meg, én viszont nem.”