A nyögve nyelt forradalom

„A jobboldal nem tud mit kezdeni vele, mert semmi köze hozzá. 1956 nem lett emlékezetpolitikai sarokköve a baloldalnak sem.Szónoklatok füstként szálló hablatya, hirtelen száradó koszorúk, leffent lyukas lobogók, félrecsomózott nyakkendők, kitérdelt öltönyök... Az 1956-os forradalom kitörése óta eltelt időnek elégnek kellett volna lennie, hogy október közmegegyezéssel elfoglalja súlyos helyét a nemzet emlékezetében, tudatában és öntudatában. Ha már a magyar annyira szabadságszerető nép. Nem így lett. Tiltották, elhallgatták, volt »sajnálatos esemény«, egy korszak legitimációjának kétes forrása, családi emlékezet, nemzeti felkelés, tragédia, emlékmenedék. Rángatták jobbra-balra, lett kiüresített és kanonizált nemzeti ünnep. Nem hagyta magát, így mindenki félretolta: nem tud eljutni abba a magasságba, mélységbe, hogy ne cincálhassa a politika szerteszét.

1956 darabokban hever a magyar emlékezetpolitikában. A jobboldal nem tud mit kezdeni vele, mert semmi köze hozzá. Emészthetetlen, mert hát Nagy Imre mégiscsak kommunistaként tért haza, s lett mártírja a nemzeti és emberi autonómiáért kitört forradalomnak. Kommunista volt és maradt, képtelenség, hogy egy olyan jobboldalnak legyen akár csak erkölcsi mércéje, amely hatalom a gyakorlatban tagadja meg mindazt, ami Nagy Imrét megfordította a semmibe vezető damaszkuszi úton. Ez a jobboldal nem tesz különbséget szociáldemokrácia és bolsevizmus, sztálinizmus között. Miért is tenné erkölcsi ikonná a mártírrá lett volt kommunistát, akinek volt bátorsága szembefordulni a sztálinizmussal?”