A kétharmadtörő

„De nézzük csak: mi történt Kész Zoltán kétharmadtörése után? A kormány nem kezdett őrületes összegekből menekültellenes kampányba? Nem épített kerítést a határra? Nem szerezte meg a megyei napilapokat, nem záratta be a legnagyobb országos napilapot, nem vette át a legnagyobb hírportált? Nem vakartatta le köztisztviselőkkel a legnagyobb ellenfele plakátjait? Nem uszította rájuk az ÁSZ-t, hogy ingassa meg a pénzügyi alapjukat, és eközben a kormánypárt nem kimeríthetetlen költségvetésből folytatott propagandát? Nem tőkésítette az ország második leggazdagabb emberévé a miniszterelnök gázszerelő barátját? Nem indított támadást a CEU és mindenféle civilszervezetek ellen? Nem kebelezte be a takarékszövetkezeteket és az MKB-t? Sikerült leállítani a paksi beruházást? Eljárás indult az ötödik kerületi ingatlanügyek miatt Rogán Antal ellen vagy a vidéki közvilágítási tenderek ügyében Tiborcz István ellen?

 Én úgy emlékszem, hogy mindezekre az a válasz, hogy de, az utolsó két kérdésre pedig az, hogy nem. És közben végig nem volt kétharmad. Nem csak papíron, hanem valóságosan sem. Most még az sincs veszélyben. Akkor miért pörögnek ezek a gügyék? Azért, mert menetközben kialakult egy ellenzéki ipar is. Ennek nem csupán anyagi alapja van (bár nyilván az a legfontosabb), de pszichés is. Amíg ez a színjáték folyik, addig lehet fontoskodni, tudálékoskodni, lényegtelen dolgokon zizegni, mérhetetlenül szerény képességekkel valakinek látszani. Ez az egész azokról szól, akik ezt csinálják, és nem azokról, akik érdekében ezt elvben csinálnák.”