A Juvét és a Barcelonát oda-vissza lerendezzük, de a Dinamo Kijevtől kicsit még én is félek

„Nemcsak fradista, hanem Real Madrid-szurkoló is.

Szintén elvetemülten.

Érthetetlen.

Miért?

A Fradi a magunkfajta proletárok csapata. A Real Madrid pedig a spanyol királyé, az uralkodóé, az a klub a gazdagság, a pompa jelképe. Hogy a csudába lehet valaki egyszerre fradista és reálos?

Én nem falazok ennyi ideológiát a foci mögé. Fradista is úgy vagyok, hogy bár számomra Nyilasi Tibiék a királyok, azért életem legfontosabb öt meccse között helyet kap az 1973-as BEK-ből az Újpest-Juventus és az Újpest-Benfica, mindkettőn kint voltam a Megyeri úton. És bár rettentő nehezen emésztettem meg, de elismertem, hogy abban a pár évben a Zámbó-, Dunai-, Tóth Andris-, Fazekas-, Törőcsik-féle Dózsa jobb volt nálunk. Miközben ámulattal néztem, mire képesek, az járt a fejemben, miért nem az Üllői úton játszanak ezek a zsenik.

Nekem a Dózsa-drukker sem ellenség, csupán ellenfél, s ha úgy alakul, boldogan elbeszélgetek bármelyikkel, hiszen közös a szerelmünk: a labdarúgás.

A reálosságom története csupán annyi, hogy az egyik fiam rajong Cristiano Ronaldóért, így amikor 2009-ben Madridba került CR, a fiam és én is automatikusan reálosok lettünk. Számos országban van kedvenc csapatom, a spanyoloknál Ronaldo előtt Getafe-szurkoló voltam, az angoloknál az Arsenal a klubom, ott most nehéz időszakot élünk. A németeknél a Dortmund az állandó favorit, plusz mindig az, ahol játszik magyar fiú, újabban vadul hajrázunk a Lipcsének, a Herthának, utóbbinak különösen akkor szorítottunk, amikor Dárdai Palika volt az edző. És játékosnak is szurkolok, örök kedvencem Zidane, valamint a Milan egykori holland triásza: van Basten, Rijkaard és Gullit.

November kilencedikén az isteni CR vezetésével jön a Fradihoz a Juve. Kinek lesz szurkolva Mucsiéknál?

Csak a Fradi! De a szememet azért néha Ronaldón felejtem majd. Az 1995-ös BEK-menetelés után nem hittem volna, hogy még megélem, hogy főtáblás Bajnokok Ligája-mérkőzéseket játszik a csapatom. A minapi sorsolás után rögtön néztem a naptáromat: ha sikerül jegyet szereznem, az első hazaira időben kiérek, a másodikról késem, előadásról jövök, a harmadikra még nincs meg a beosztás, de ott a helyem. Amint csekkoltam a dátumokat, felhívtam Thuróczy Szabi és Gados Béla barátomat, szintén gyógyíthatatlanul fradisták, és kifejtettem nekik, nem biztos, hogy csoportelső leszünk, mert ugyan a Juvét és a Barcelonát oda-vissza lerendezzük, de a Dinamo Kijevtől kicsit még én is félek.