Putyin korlátai

„A Belaruszban zajló események egyik tanulsága, hogy az orosz rezsim csak kockázatos megoldások közül választhat.

Van egy törekvés, ami nem ismer határokat. Ami lebontotta a vasfüggönyt 1989-ben. Ami hat hónapon keresztül hajtotta a tüntető irániakat 2009-ben. Ami beindította az arab tavaszt 2011-ben – az arab tavaszt, ami az átmeneti kudarcával sokban emlékeztet az 1848-as népek tavaszára. Ugyanaz a törekvés, ami felébresztette Hong Kongot, azután pedig bátorságot öntött a belaruszokba, hogy szembe merjenek szállni a despotájukkal. Ne legyenek kétségeink: ez a szabadságra való törekvés előrevetíti, hogy Oroszország is fel fog ébredni, mert érezzük, hogy belefáradt már a túl régóta tartó visszafejlődésbe.

Egyszóval: nem! Ne hagyjuk senkinek, egyetlen Hszi Csin-pingnek, egyetlen új-jobboldali ideológusnak, egyetlen Putyinnak vagy Orbánnak sem, hogy megkérdőjelezze a demokrácia és a jogállam egyetemes eszméit, amelyeket az Európai Unió a saját értékeinek vall! Ellenkezőleg: továbbra is védjük őket, mindig és mindenhol, mert az egész emberiség osztozik bennük, mert bennük rejlik az erőnk, és ez még csak nem is az egyetlen tanulsága a belarusz forradalomnak.

A második tanulság, hogy az orosz rezsim beleütközött a saját korlátaiba.

Putyin elcsatolta a Krím-félszigetet, de elveszítette Ukrajnát. Háborút indított Kelet-Ukrajnában, de kilépni csak úgy tud belőle, hogy vagy visszavonul, vagy magára vállalja az újjáépítést. Putyin zsákutcába vezette Oroszországot Ukrajnában, eközben nem könnyebb a dolga semmivel Líbiában sem, a Közel-Keleten pedig egyetlen szövetségese, az iráni rezsim éppen elveszíti az iraki és libanoni pozícióit, és gazdasági válságba süpped, ez pedig még népszerűtlenebbé teszi.”