„Öt év távlatából is úgy tűnik, hogy mi, civilek, azaz nem kormányzati szereplők erőnkön felül teljesítettünk. Ennek viszont az ára is meglett: mi itt a Magyar Helsinki Bizottságnál nem mindig bírtuk könnyen a terhet. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az országban szinte egyedül próbálunk sok ezer embernek hiteles jogi tájékoztatást nyújtani az állandóan változó jogszabályok káosza közepette. Jó lett volna még gyorsabban reagálni a megnövekedett igényekre és új kollégákat felvenni. Nekünk civil szervezetként nem volt erre módunk, így hát a meglévő kollégákra hárult nagyobb teher. Ez nem csak túlmunkát jelentett, de a kínzásról szóló és menekülési történetek lelkileg is megviselték kollégáinkat. Erre is sokkal jobban figyelnünk kellett, mint előtte. Valóban nagy volt a kihívás, nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten, de ennek megoldásához kormányzati és európai szintű koordináció és politikai szándék kellett volna, ami egyértelműen hiányzott.
2015 nyarán a kormánypropaganda a menekülőket vette célba, és az összes, számára elérhető felületen, így plakátokon, köztévében és -rádióban folyamatosan támadta őket, a lakosságot terroristákkal riogatva. 2015-ben a sajtószabadság még valamivel jobb állapotban volt Magyarországon, és aki több forrásból akart tájékozódni, az üggyel-bajjal, de megtehette. 2020-ban ez már sokkal nehezebb. Nehéz a kormányfüggetlen, pártatlan sajtóorgánumoknak fennmaradni és a hiteles információra vágyó állampolgároknak tájékozódni. Mindannyiunk számára felértékelődőtt a sajtószabadság.
Azóta már nemcsak a menekülők váltak a kormánypropaganda célpontjává, hanem azok a civil szervezetek is, így mi is, akik nekik segítenek. A támadások kereszttüzében egy dolgot tehet egy szervezet: teszi a dolgát. Azóta már az is világos, hogy a Magyarországon működő menekültügyi rendszer tudatos kormányzati lebontása csak az első lépések egyike volt az azóta teljes pályássá vált támadásnak a jogállami normák, a demokratikus intézmények és az európai értékek ellen.”