Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Vörös függöny fel! SZFE balra el!
„Értelmezzük tehát az SZFE akciók körüli attitűdöket! A Színművészeti esetében lényegében még ma is egy olyan képzésről beszélünk, amely ezidáig nem tudott megszabadulni azoktól a béklyóktól, amelyet a kommunista eszmeiség akasztott rá. Ennek kiemelt célja volt, hogy a művészetet a vörös ideológia bálványának dicsőítésére használja. Az ember jellemét isteni erővel formáló dráma tevékenységét térdre kényszerítette, megbetegítve ezzel művészt és közönségét egyaránt. A művészet módszereit, a formákat lopta el, hogy azokkal rabszolgává tegyen mindent.
Történt változás a rendszerváltás óta ezen a területen? Nem kell túl nagy bátorság ahhoz, hogy kijelentsük, lényegében nem. Aki viszont ma az egyetemen a Révai József népművelési miniszter, a magyar kommunista főideológus utódait keresi, aligha találna bárkit is. Mert az eszmeiség utódai a függöny mögött a szünetben ravaszul jelmezt váltottak.
Ahogyan a kommunizmus gyökereként az ateizmust fedezhetjük fel, ugyanígy a mai liberális, »mindent szabad, de ha te nem így gondolod kussolj!« eszmeiség mögött is ugyanaz áll. Miért várjuk el a kaméleon ügyességével színt váltó, ám a valódi belső változást mellőző Színművészeti növendékeitől, hogy felfedezzék a valódi célokat és az isteni igazságot, amely szabaddá tesz, és amiért érdemes áldozatot, küzdelmet, de még forradalmat is vállalni?
Isteni forradalmat az SZFE-n! Színészpalánták, térjetek vissza a művészet eredeti értelméhez, amely nem mellőzi a Mindenható jelenlétét! Elég az Isteni színjátékból Isten nélkül! Nekem tetszik, hogy keresitek az igazságot. Itt az ideje végre rátalálni!”