Hasonlóan a hajdani elidegeníthetetlen vagyonrészhez, a mai liberális is öröknek tekint bizonyos szegmenseket. Szentül hiszi például, hogy csakis neki lehet köze a kultúrához. Mindenki más csökött szellemi rabszolga, nevetséges idióta, akit neki, a liberálisnak nevelnie és tanítania kell. Ez a hite – amit társai előtt és a nyilvánosságban gátlástalan kaserolással erősít fel – azt a látszatot kelti, mintha valóban jó lenne abban, amit csinál. Így aztán hitbizománynak tekinti a magyar kultúrát is, valami olyasminek, amit ő és szellemi elődei teremtettek, tartanak fenn, irányítanak. És ahogyan a hitbizomány elidegeníthetetlen, az ő vezető szerepe is megkérdőjelezhetetlen, pusztán azon a jogon, hogy bandába tömörül, és hangosan, erőszakosan ajánlgatja magát és barátait.”