Én összetenném a két kezem, hogy nem diktatúrában élünk

„Hála istennek, demokrácia van. Mindenki elmondhatja bánatát, búját, és megpróbálnak rajta segíteni. Az én időmben ilyen nem volt. 1960-ban végeztem a Balettintézetben – ma már Táncművészeti Egyetem –, kilenc évig jártam oda, hogy klasszikus balerina lehessek. A diplomafellépés másnapján reggel közölte az igazgatómester, hogy kötelező mennem Pécsre. 17 és fél évesek voltunk, tehát kiskorúak, és világos volt, hogy aki nem megy le, az nem kap diplomát, hazamehet mosogatni. Tehát a fiatalságnak, középkorúaknak üzenem: hálásnak kell lenni, hogy ebben a mai világban élnek, és tudnak változtatni, meg tudják választani, mik szeretnének lenni. Az én időmben erről szó sem lehetett. A másik diplomám színművészeti volt, ott is az történt, hogy kijelöltek egy színházat, és oda kellett menni. Nem választhattuk meg a tanárainkat, örülhettünk, legalábbis én örültem, hogy felvettek mind a két főiskolára, és ma két diplomás, boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek.”