Az Orbán-rezsim alatt brutális infláció sújtja Magyarországot

2020. szeptember 21. 12:32

Még a román minimálbér is elhúzott mellettünk.

2020. szeptember 21. 12:32
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció
MTI-OS

„A román minimálbér rendesen elhúzott a magyar mellett idén a második félévben. A románoknál már 460,77 euró, míg Magyarországon 451,51 euró a bruttó minimálbér összege. Mindez a brutális magyarországi inflációnak köszönhető, hiszen a minimálbér összegéhez egyik országban sem nyúltak idén, sőt, év elején még Magyarország vezetett.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-rezsim tehetetlen gazdaságpolitikájának és alkalmatlan válságkezelésének köszönhető, hogy ilyen brutális infláció sújtja Magyarországot, hogy még a román minimálbér is magasabb, mint a mienk. Az elmúlt tíz év Fidesz-kormányzásának köszönhetően Magyarország Európa sereghajtója lett minden szempontból. Mi, európai magyarok többször felhívtuk már a figyelmet, hogy a borzalmas mutatókra az egyetlen megoldás az euró bevezetése lenne, ám Orbánéknak ez nyilvánvalóan nem áll érdekében, ahogy az sem, hogy kivezessék az országot a válságból. Ez a következő kormány feladata lesz, a 2022-es választás, a Fidesz-kormány leváltása után.

dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, az EP Gazdasági Bizottságának tagja”

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2020. szeptember 22. 17:28
Hazudik a szarházi.
egyvilág
2020. szeptember 22. 15:00
A legfontosabb tudnivalók az inflációról: https://egyvilag.hu/temakep/090.shtml#p19
tolan
2020. szeptember 22. 14:25
Már a számok se nagyon stimmelnek! A román szakemberek szerint a NETTÓ minimálbér összege Magyarországon jóval magasabb, mint Romániában, kb. 60 euróval havonta! Ugyanis a bruttó minimálbért terhelő adókat és járulékokat zömében a román munkavállalók fizetik! Nem beszélve arról, hogy a NEM bér jellegű juttatások aránya jóval magasabb Magyarországon, mint Romániában (pl. CSOK, közétkeztetéshez való hozzájárulás - ami Romániában nem is létezik, stb.).
Jason Bourne
2020. szeptember 22. 13:53
"dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, az EP Gazdasági Bizottságának tagja" Gondolom ez is a Genyaképző Egyetemen doktorált, mint Doktor Genya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!