A világ megfejtése

„Persze nem ez az első példája a szép emlékű numerus clausus újabb megjelenésének.

Például, már hosszabb ideje érvényben vannak a nyugati egyetemeken a bőrszín alapján eldöntött felvételi kvóták. Ezekkel kapcsolatban azt szokás mondani libsi körökben, hogy ezek »pozitív« megkülönböztetések, tehát jók és hasznosak. Sajnos ez egyáltalán nem igaz. Minden »pozitív« megkülönböztetés egyben negatív is, hiszen nulla végösszegű játékról van szó. Ahány négert felvesznek, pusztán azért, mert olyan színű, amilyen, annyival kevesebb más színűt vesznek föl – alkalmasságától függetlenül – a véges számú helyre. Ez pedig számukra nem más, mint negatív megkülönböztetés faji, származási alapon. Aminél ugye – az elterjedt libsi vélekedés szerint – csúfabb dolog nincs.

Sokatmondó tünet az is, hogy a más rasszhoz tartozók kulturális, művészeti teljesítményét pusztán az alkotó származása alapján ítélik meg.

Anno ugye a »mérgező« zsidó művészet és tudomány volt az elvetendő, most a fehér. Akkor könyveket, műalkotásokat égettek, most szobrokat döntenek le és betiltanák a »halott fehér csávók« műveit, de az indíttatás és a cél ugyanaz. Ne legyenek kétségeink, ha nem teszünk valamit, fognak még könyvek és múzeumok lángolni a nyugati nagyvárosokban.

Ebben a helyzetben, természetesen sokan szeretnének négerek lenni – hátha leesik egy filmfőszerep, vagy egyetemi katedra – holott nem azok. Megtehetik, mert a vegyes házasságok révén sokan vannak feketék, fehérek, tarkák, akiknek származása ránéztéből nem állapítható meg, csak precíz genealógiai vizsgálatok segítségével. Ékes példája ennek az amerikai demokrata alelnökjelölt, Kamala Harris, aki hol indián, hol néger – gondolom attól függően, hogy éppen kiknek tart beszédet. A régi szép időkben is sok zsidó tagadta meg származását, mert számára az egzisztenciálisan kedvező volt. 

A két, egy tőről fakadó, rokon eszme, a kommunizmus és a náci fajelmélet a szemünk láttára eggyé olvad, hogy kidomborodhassanak mindkettő legocsmányabb vonásai.

Összenő, ami összetartozik.”