A választók jelentős része annak ellenére szavazott a jobboldalra, hogy szinte csak rosszat hallott rólunk.
„Nem beszéltünk normálisan a kommunista hatalomátvétel óta: 1990-ig »kommunistául« beszéltünk, majd a rendszerváltás előtt már átállítottak bennünket a liberálisok által elvárt fogalomhasználatra. A cél mindig ugyanaz volt, hogy ne tudjuk leírni a valóságot, a kommunista zsargon az osztályharccal, a liberális »újbeszél« az egyenlőséggel és minden más badarsággal csak arra szolgált, hogy ne arról beszéljünk, amit látunk, a valóságról, hanem csak arról, amiről a fogva tartóink szeretnének.
Az elmúlt harminc évben minden eltűnni látszott, ami az elmúlt ezer vagy százmillió évben jónak és működőképesnek látszott, beleértve például azt a nyilvánvaló tényt, hogy az ember kétnemű. Minden egyértelmű fogalom elkopott. Pontosabban, nem liberálisul fogalmazva minden egyértelműt, minden bizonyosat, minden kétségbevonhatatlant leromboltak a liberálisok…és tényleg mindent. Már nincs biológiai neműség, országhatár, nemzet, magyar kultúra, család, etnikai közösség, csak az van, az létezhet, az lehet a valódi, amit ők annak mondanak. Így lett például annak idején 1990-ben a privatizáció a rablás szinonimája, a vállalkozó a rablóvezéré, az értelmiségi a kommunistáé vagy a liberálisé, az állami vagyon meg a nemzeti vagyoné.
Csoda, hogy jobboldali kormánya van az országnak. Csoda, hogy egyáltalán van olyan ország Európában, amelynek jobboldali kormánya van. A tömegkommunikáció liberális kézbe kerülése, a kulturális elitek baloldalisága, radikalizálódása és szélsőséges liberalizmusa már a XIX. század vége óta erősödő trend. Magyarországon a kommunisták már a hetvenes évek közepén elkezdték átadni a hatalmat a kultúrában, a televízióban, a nyomtatott sajtóban és a könyvkiadásban a liberálisoknak. A választók jelentős része annak ellenére szavazott a jobboldalra, hogy szinte csak rosszat hallott rólunk, mert évtizedekig alig jutottunk el hozzájuk, de mégis ösztönösen érezték azt, a nyilvánvaló igazságok a mi oldalunkon vannak.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A spanyol szerző szerint csak egy erősebb uniós együttműködés képes versenyképes választ adni a globális kihívásokra; ennek akadályai lehetnek azok az országok, amelyek vétóval élnek vagy lassítják a döntéshozatalt.
Nem tehetett mást az Euractiv, leírta az igazságot.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
