Ebben az a nyomorúságos, az ember életére pusztítóan ható erő, hogy élni márpedig mindig kell valahogy, mert csak az élet ad esélyt arra, hogy valaha másként legyen. Így, ennek a tudatában próbáltak élni akkor az emberek.
2006 májusában, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével a rendszerváltás óta az ember idegvégződéseiben motoszkáló rossz megérzések és a jogos bizalmatlanság végleg beigazolódott.
Tipikus forgatókönyv volt ez a posztszocialista államokban. A hálózat, a polip átmentette magát a demokrácia keretei közé. A diktatúra alászállt és láthatatlanná vált. Az őszödi beszéd kiszivárgása által az emberek zsigeri szintén megélhették, hogy valójában átverték őket, a saját akaratukat és szabadságvágyukat használták fel ellenük egy kiterjedt politikai elit hatalmának megtartása érdekében. Felvillantak vakuk, és úgy láthattuk őket, ahogyan vannak, mezítelenül és önmagukból kifordulva. Ez a tény még azokat is felkavarta és aktivizálta, akik apolitikusak voltak és általában kerülték a politikai megnyilvánulásokat. Ezek az emberek töltötték meg a Kossuth teret és Budapest utcáit.
Az igazságérzetük visszaszerzése és az igazság helyreállítása volt a céljuk. Nem akarták eljátszani a történelmi lehetőséget arra, hogy ha lehet, visszavegyék, amit többszörösen elraboltak tőlük. Röviden: a magyar nép nem akart igazság nélkül élni.”