A civilek nélkül nem megy

„A szegénységnek gyermekarca van – írta egy tanulmányban Ferge Zsuzsa. Ne legyen illúziónk: a legszegényebbek esetében ez az arc, ez a gyermektekintet a 2010-es években egyre elgyötörtebb lett. Tény: az elmúlt években a jövedelmek növekedése emelte a magyar gyermekek többségének életszínvonalát, a széles körű ingyenes gyermekétkeztetés bevezetése elérte az iskoláskorú gyerekek 90 százalékát. Eredmény. Olyan eredmény, amelynek azonban nehéz örülni, tudva, hogy az alsó egytized helyzete 2014 óta megint romlik. Azokban a családokban, ahol a mediánjövedelem (jelenleg 161 ezer forint körüli összeg) 40 százalékánál kevesebb a bevétel, 2017-ben már 125 ezer gyerek élt. Ezekben a háztartásokban havonta 32 ezer forint jut egy személyre. Persze, hogy nem telik könyvre, gyógyszerre, szemüvegre, de húsra, zöldségre, gyümölcsre sem. Lisztre és tüzelőre is alig, mert a családi pótlék összege 12 éve nem emelkedett, csak vásárlóértéke zuhant a pincébe. Magyarországon az ország gyermekeinek több mint fele a legszegényebb harmad családjaiban nevelkedik. Hölgyek, urak! Ők a jövő.

A minisztérium pökhendien megírta a civilek által működtetett iskolák vezetőinek: ha ők nem tudják működtetni az intézményeiket, akkor az állam kész fenntartásba venni őket. Fogadjunk, hogy erről nem kérdezték meg Vecsei Miklós miniszterelnöki biztost, aki 67 faluban vív szélmalomharcot a mélyszegénységgel. Aki pontosan tudja, hogyan öröklődik a nyomorúság. Hogyan tartozik hozzá az elszegényedett falvak életéhez az áramlopás, az uzsora, a boltocskázás. Aki tudja, hogy egyes falvakban több a veszedelmes falkákba verődött kóbor kutya, mint az iskolás, hogy nem érdemes a széthordott templomot újjáépíteni, míg ahhoz az ott élők maguktól hozzá nem fognak. A miniszteri biztos teológus, egyben a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, tud valamit, amit a hivatalnokok nem: a civilek nélkül ez a munka nem végezhető el. Pont.

Hiába hiszi a hatalom, hogy a központosított rendszer mindenható. Nem az. Életek százezrei, generációk folynak ki a rései között. Mert állandó jelenlét, együttérzés, elköteleződés, áldozatvállalás nélkül ez nem megy. Anélkül, amit a civilek tudnak, az államhatalom meg nem. Ez szolgálat. És mindnyájunknak rosszabb lesz, ha ezt az apparátcsikok nem veszik észre. Talán még az ő unokáiknak is.”