Ütős marketing is kell a jó romapolitikához

„Kifizette az állam a gyöngyöspatai szegregációs kártérítést, de törvényileg bezárta a kaput a hasonló perek előtt. Jó döntés született?

Ez egy nehéz kérdés. Kezdjük ott, nem egyértelmű, mit értünk iskolai szegregáció alatt.

A faji alapon történő hátrányos megkülönböztetést.

Elméletileg igen. Csakhogy ilyesmire az elmúlt tíz évben szándékossággal csak kevés esetben került sor. Ahol mégis, ott a bíróság teljes határozottsággal lépett fel a törvénytelen állapot felszámolása érdekében. Viszont az úgynevezett passzív szegregáció megítélése már egészen más körbe tartozik, más eszközöket is kíván a megoldása. Felvetődik például a kérdés: elveheti-e az állam a szülő jogát annak eldöntésére, melyik iskolába nem akarja járatni a gyermekét?

Ez a szabad iskolaválasztás joga. Alapjog.

Pontosan. Hasonló folyamatok zajlottak le a gyöngyöspatai iskolában. Természetesen az, hogy ha a cigány gyermekeket pincében vagy csak származás alapján külön oktatnak, akkor az elfogadhatatlan. A 2010 előtti viszonyokra vonatkozó ítélet szerint ugyanis erre is volt példa, de ezt a jelenlegi esélyegyenlőségi törvény is tiltja. Úgy vélem, országos szinten kellene közös álláspontra jutni a kialakult helyzettel, illetve az arra adható válaszokkal kapcsolatban. Amíg ez nem történik meg, mindenki csak reagál a másikra. Hiányzik a zsinórmérték.

Ön szerint mi lenne az?

Ahogyan én elvárom, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, úgy azt is, hogy bizonyos dolgokat azonosan, objektív módon mérjen mindenki. Nem lehet például kérdés a tanár és az iskola tisztelete és biztonsága.

Ezt üzeni a kormány is az iskolaőrség bevezetésével. Jó lépés?

Mindenképp. Persze nem old meg mindent. Több pedagógiai asszisztens és iskolai pszichológus is kellene, de kimondhatjuk: az államnak kötelessége megfelelő oktatásban részesíteni minden gyermeket, akiknek viszont – egy bizonyos korig legalábbis – kötelező részt venniük az oktatásban. Ez nem egyirányú utca. Kiművelt kútfők kellenek egy egészséges társadalomhoz.

Csakhogy mintha éppen Gyöngyöspata kapcsán billent volna el az egyensúly a kötelességek felől a jogok irányába.

Egy nemzet túlélésének záloga, hogy nagyjából mindenki arányosan vegye ki a részét az erőfeszítésekből. És ne forduljon elő az, hogy míg az egyik ember az erejét megfeszítve dolgozik és taníttatja a gyermekeit, közben az ország másik pontján valakinek ez kevésbé fontos, és nem érzi, illetve nem akarja érteni a saját felelősségét. A társadalom egésze jogosan várja el valamennyi tagjától, hogy az állami oktatásban megszerezhető tudás úgymond ne csak felkínálva legyen, hanem jó értelemben véve elvéve és felhasználva is. Lehet bojkottálni az iskolát, akadályozni a működését, csakhogy abból nem lesz felzárkózás, nem lesznek adófizető, dolgos állampolgárok, akiknek majd a befizetéseiből működtethető az ország.”