Mikor a Nemzeti Beletartozás Gödrét ásták

„Mikor a Nemzeti Beletartozás Gödrét ásták ott, ahol az Alaptörvény utca az Ezerkilecszáznegyvennegyedike térbe mélytorkollik, rétegekben tárult fel a történelem. 

Előbb elbontották a szürke térkövet, aztán elfelejtett ígéreteken csikordult az exkavátorok sárga kanala. Májkrémkonzerves dobozok, bambisüvegek, egyenruhák gombjai (rajtuk különféle címerek). És persze csontok, fogak, vásott, levetett cipők, ahogy egyre mélyebbre hatolt az ásó a porhanyós múlt salakjában.

Éppen elérték a kitűzött négyméteres mélységet, mikor meglelték a hullát. Nem is hulla volt igazán, már nem: ócska posztókabát maradványaiba burkolt aszott, zörgő porhüvely, koponyáján golyó ütötte lyuk. Mellette egy ló széthulló teteme.

– Alighanem valami hős – bólogatott a kirendelt szakértői bizottság elnöke.
– Valaki, aki a Hazáért halt – tette hozzá a kirendelt szakértői bizottság alelnöke. 
– Talán maga az Ismeretlen Katona! És rögtön egy lovashuszár! – örvendezett a kirendelt szakértői bizottságot felügyelő bizottság államtitkára. – Meg kell őriznünk szent maradványait a Nemzet Gödrének díszsírhelyén!

Mikor a munkások óvatosan felemelték a testet (közben a bizottsági tagok, elnökök, alelnökök és megbízottak izgatottan toporogtak és szelfiket készítettek), a posztókabát rongyai közül egy könyvecske esett ki. Nem is könyvecske, inkább csak egy penészes füzet. »Hölderlin versei« – ez állt a címlapon alig olvashatóan, és belül az ex libris: »Dr. K. H. G. könyvtára«.
– Hmmm... – köszörülte a torkát a bizottság elnöke, és a füzetet suttyomban zsebre dugva arrébb rúgta a lukas koponyát. – Annyi itt a mindenféle vacak, szemét és kacat, az ember nem is érti... de talán azzal a lódöggel kezdhetünk még valamit.”