Libernyák democsokrácia

2020. augusztus 26. 11:06

Így lett Brüsszelből Moszkva a Marshall-segéllyel felérő európai uniós források ellenére.

2020. augusztus 26. 11:06
Pápay György
Magyar Hang

„Nem Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol a »liberális« kifejezés szitokszóvá vált. Az amerikai konzervatívok például rengeteg (nyelv)politikai munkát fektettek ennek elérésébe, bár a liberális arrafelé eleve mást jelent, mint nálunk: az egalitárius baloldaliakat nevezik így. Illetve ők nevezték így magukat, míg a szép lassan stigmatizálóvá vált minősítést fel nem váltotta a »progresszív« elnevezés. Ami akár egyfajta elégtételt is jelenthetne az eszmei-fogalmi pontosság szempontjából, ám aligha helyezi vissza saját jogaiba a jobb sorsra érdemes liberális jelzőt.

A kifejezés hazai pályafutásának alakulásában a Fidesz amerikai kampánytanácsadóinak keze is benne lehet, de a liberalizmus lejáratódása jóval korábban kezdődött. Az első és legfontosabb lépést a pejoratívvá válás felé az jelentette, hogy a rendszerváltó SZDSZ a liberalizmus képviseletét összekötötte az utódpárti MSZP-vel, létrehozva ezzel a magyar politika legneuralgikusabb törésvonalainak egyikét. A jobboldal szótárában innentől a »liberális« és a »kommunista« jelző – amelyeknek jobb esetben egymás ellenpontjainak kellett volna lenniük – szinonimaként szerepelt. Hozzátéve, hogy minél inkább jobbra helyezkedett el valaki az ideológiai spektrumon, annál hajlamosabb volt azt vallani, hogy a liberálisok még a kommunistáknál is rosszabbak, vagyis lényegében amellett foglalt állást, hogy az egyéni szabadság maximalizálása rosszabb a szabadság hiányánál.

Erre az alapra már könnyen építhetett a 2010 utáni Orbán Viktor, aki a Fidesz – pontosabban »a magyarok« – aktuális ellenségét a kommunisták helyett egyre inkább a liberálisokban találta meg. Az új fogalmi kapaszkodóra nemcsak a szocialisták végzetes meggyengülése miatt lehetett szükség, hanem az ellenzék általános gyengesége miatt is, ami a kormányoldal háborús retorikájának nemzetköziesítését tette szükségessé. A liberálisokra – újabban »libernyákokra« – pedig lehet úgy hivatkozni, mint a mi kommunistáink nyugati megfelelőire, akik valamiféle új internacionalizmus keretében akarják korlátozni Magyarország szuverenitását (értsd: Orbán Viktor szuverenitását). Így lett Brüsszelből Moszkva a Marshall-segéllyel felérő európai uniós források ellenére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libraman
2020. augusztus 26. 18:43
Köcsög Simicska árva!
istvanpeter
2020. augusztus 26. 16:27
Hát ami azt illeti, a liberalizmus már eredendően is egy emberellenes ideológiaként született meg. Egyszerűen az történt, hogy bizonyos gyütt-ment rétegek elhatározták a társadalom feletti uralom megszerzését és kimondták, hogy ennek érdekében mindent megtehetnek és minden létező eszközt, módszert bevethetnek, amit aztán összefoglalóan szabad elvűségnek neveztek el. Mindezt az úgynevezett nagy francia forradalom idején mindjárt ki is próbálták, vagy is, sok tízezer nem liberális embert gyilkoltak meg és százezreket gulágosítottak. A későbbiek során ugyan ezeket az elveket és gyakorlatot követték a kommunisták és a nemzeti szocialisták is, s most is hasonló veszélyek fenyegetnek bennünket.
Héja
2020. augusztus 26. 16:05
A valódi, klasszikus liberalizmusra létezik egy magyar kifejezés: SZABADELVŰ. Andrássy, Deák, Eötvös, azok voltak, sőt Kossuth is. A libernyákok, ahogy Orbán mondja, diplomás kommunisták.
antioxi
2020. augusztus 26. 15:57
Ez a geci népség (Magyar Hang) hirdeti a politikai középre törekvést? Van aki hisz nekik?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!