„Cikkeit, interjúit olvasva egy konzervatív, katolikus ember képe bontakozik ki. Jól látom, hogy a név kötelez?
Én egy nagyon nemzetközi családból származom. Édesapám német, az ő anyja lengyel, édesanyám magyar, az ő anyja pedig orosz volt. Afrikában, Angliában és Németországban nőttem fel. Nem vagyok nacionalista, de hiszek abban, hogy az embernek tartozni kell valahová. Először is a családjához, majd a falujához, szülővárosához, utána az országához. Európa önmagában túl absztrakt ahhoz, hogy identitást adjon.
Ha tehát jól értem, fontosak voltak önnek a magyar gyökerei.
Gyermekkorom óta járok Magyarországra, Sopronban és Nagycenken sokat jártunk, jól emlékszem a kommunista időszakra. Közvetlen rokonaink közül csak Széchenyi Zsigmond maradt Magyarországon, ő viszont már 1967-ben meghalt. A 80-as években, amikor Magyarországon jártam, Nyáry rokonaimnál szálltam meg, ők nyolcan laktak egy kétszobás lakásban, a régi arisztokrácia tagjait ugyanis kisemmizték. De felmentem a várba, a Széchényi könyvtárba, hogy elolvashassam Széchenyi István naplóját, mert azt németül írta, viszont német nyelven nem volt kiadva.
Ennyire érdekelte a magyar szépapja?
Hogyne, Széchenyi Istvánnak nagyon fontos szerepe van családunk történetében. Sok portrénk van róla, és ha édesanyám nagyon meg akart dicsérni, akkor azt mondta, hogy »pont olyan vagy, mint István!«. Persze egyáltalán nem hasonlítok rá, de családon belül ez volt a lehető legnagyobb dicséret. Az viszont sosem tetszett, hogy a zsebemben Kossuth-bankót kellett hordanom (nevet). Azóta, ha jól tudom, már nincs forgalomban.
Nincs. Viszont 2009 óta a Lánchíd rákerült a 200 forintos pénzérmére. A híd ügye mostanában forró témának számít a magyar közéletben, mert napról napra romlik az állapota. Az új, baloldali városvezetés folyamatosan elhibázza a közbeszerzés kiírását, és csak húzza az időt.
Valamikor olvastam, hogy nagy viták előzték meg a híd építését, a Széchenyi tervét ellenzők inkább kőből akarták megépíttetni, mert szépapám ötletét veszélyesnek tartották, ő azonban amolyan »tech-freakként« csakis a legújabb technológiát volt hajlandó elfogadni. Ez meglep, nem tudtam, hogy ennyire rossz az állapota.