Egyház ez, vagy egy naiv NGO?

„Olvasom, hogy a napokban munkába áll a Földközi-tengeren a legújabb migránsbeszállító hajó, a Sea Watch 4. Ami nem lenne különösebben érdekes (business as usual), csakhogy ezt nem ám a Gyurka bá’ vagy valamely obskurus NGO finanszírozta, hanem teljes valójában maga a Német Evangélikus Egyház – katolikus honfitársaik nagyvonalú támogatásával. A hajót 1,5 millió euróért vásárolták meg, majd további félmillióért alakíttatták át és adták egy NGO kezelésébe, hogy most aztán jöhessenek vele befelé Európába az udvarias, mindig készséges ruandai katedrálisfelgyújtó templomszolgák. Van, akinek erről az akcióról az irgalmas szamaritánus története jut eszébe, nekem viszont sajnos sokkal inkább az »agyrém« szó.

Először is: minden ellenkező tévképzet ellenére egy keresztény egyház alapvető feladata nem a humanitárius segítségnyújtás és az evilági vágyak kielégítésében való segédkezés, hanem az emberek üdvösségének szolgálata. Lelkipásztor, ugye, így hívják ezt a hivatást igen kifejezően – a vízimentők, a coachok, meg a jogvédők, meg a Coelho-olvasókör, az másik céh. Míg Szent Domonkost még az a kérdés gyötörte folyton álmatlan éjszakáin, hogy »Uram, mi lesz a bűnösökkel?!«, napjaink Marx bíborosa azon aggódik, eljut-e álmai földrészére Abdul Líbiából. Miért, ha eljut, üdvözül?

A német egyházi vezetők érve persze lehengerlőnek tűnik: »Az ember nem hagy másokat vízbe fulladni.« Naná, hogy nem. És a sivatagban szomjan halni? Vagy ez itt egy ilyen mélykeresztényi akadályverseny volna, ahol a nemzetközi vizekig eljutókat kimentik, a többi pedig hulljon? Sajátos, ha képzett, tudós férfiak, a teológia doktorai ennek visszásságára nem figyelnek fel, mint ahogy arra sem, hogy miközben az NGO-k és az egyházak immár együtt sürgölődnek a Földközi-tengeren (tévéstábok ünneplő kíséretében), a világban hatpercenként meghal egy keresztény – észrevétlenül, a hite miatt, a saját lakóhelyén, anélkül, hogy a jólét reményében egy lélekvesztőben kockára tette volna életét.

Aztán itt van a nantes-i katedrális rektora. Rábízza Isten házának kulcsait hét illegális bevándorlóra, akik közül a ruandai Emmanuelt a francia állam bő fél éve kiutasította az országból. Az atyák viszont végtelen humanizmusukban azt mondják neki, Emmanuel, maradj csak, mi megbízunk benned, oly csöndes srác vagy. Majd amikor egy reggel üszkös romokkal lesz teli a székesegyház, és a nyomozók Emmanuelre gyanakodnak, a katedrális titkára tiltakozik: »Egy pillanatra sem gondolom úgy, hogy ő tehet a tűzről«.”