Budapest mindenkié?

2020. augusztus 30. 07:24

A forgalom kiszorítása a belvárosi területekről Bécsben alaposan átgondolt fejlesztési munka után következett be. Nem előtte.

2020. augusztus 30. 07:24

„A szándék tehát jó. Az ördög – ahogy az lenni szokott – a megvalósítás mögül kacsint. Kifejezetten jó ötletnek tartom a belvárosi kerületek forgalomcsillapítását. (És még számtalan egyéb ötletem lenne a budapesti Belváros lassan bulinegyeddé és airbnb-vé züllésének visszafordítására.) Bécsben 1990-re – ezt szeretném hangsúlyossá tenni: harminc éve – befejeződött valamennyi belső kerületben az utcák egyirányúsítása – ezek jelentős részében már akkor az ellenkező irányú kerékpárforgalom engedélyezésével –, ezáltal az átmenőforgalom kiszorítása.

Igen ám, de ekkorra már több – igaz, nem ingyenes – P+R parkolóház is állt metrócsatlakozással a fontos városkapukban. A bécsi tömegközlekedés 1986 óta a Keleti Tarifaközösség (Verkehrsbund Ost-Region) tagja, így ugyanazzal a bécsi villamosjeggyel lehet egységesített menetrend szerint Bécsben, Burgenlandban és Alsóausztriában is – a bécsi zóna területén – utazni villamossal, busszal, metrón, vasúton, távolsági buszon. A parkolási zónák 1975-ben kerültek kialakításra, és a VOR létrehozása, tehát 1986 óta kell fizetni Bécsben a parkolásért.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Bécsben az átmenő közlekedést – körgyűrű helyett – az 1978-ra megépített A23-as Südost-tangente szolgálja ki. Jelenleg csak a várossal szerződésben lévő szolgáltatók 7.946 P+R parkolóhelyet kínálnak a metróvonalak végállomásainál. Azon metróvonalakra való csatlakozási lehetőséggel, amelyek hossza már 1990-ben elérte a budapesti metróhálózat hosszát, azóta pedig ennek több, mint duplájára nőtt. Összehasonlításképpen: Budapesten a mai napon összesen 3.311 P+R parkolóhelyet üzemeltet a Budapest Közút (nyilván a számításból kihagytam a Margit-szigeten és a Rákóczi téren lévő mintegy négyszáz, a városon átmenő forgalom szempontjából nem releváns parkolót), melyek egy részéhez nincs metrókapcsolat. Cserébe zömük ingyenes.

Az utcák egyirányúsítása, a forgalom kiszorítása a belvárosi/belvárosias területekről Bécsben tehát egy nagyon komoly, rengeteg forrást felemésztő, alaposan átgondolt fejlesztési munka után következett be. Nem előtte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2020. augusztus 31. 08:57
https://www.peticiok.com/signatures.php?tunnus=tiltakozzunk_gyurcsany_ferenc_fenyegetese_ellen&page_number=3175&num_rows=10 ÍRJÁTOK ALÁ! ADJÁTOK TOVÁBB! MINDENKI HOZZON 100 EMBERT! A LIBERÁLFASISZTA GYURCSÁNYI ÉS HORDÁJA RÁKOSI-DIKTATÚRÁRA KÉSZÜL.
Válasz erre
2
1
Hunyadi Mátyás
2020. augusztus 30. 15:31
Budapest nem mindenkié. Budapest azoké akik itt laknak, dolgoznak, adót fizetnek, az együttélési szabályokat betartják, stb. Ezeké Budapest. Nem a szaros csavargóké. Nem a bűnöző bandáké. Nem azoké akik semmilyen szabályt nem követnek, stbstb. Egyáltalán nem "mindenkié". Romboló elképzelés!
Válasz erre
6
1
szemlelo
2020. augusztus 30. 10:04
Nem csak P+R parkolóra van szükség. Arra is, hogy az otthagyott autókat ne lopják el. Hiszen aki otthagyja, nagy eséllyel nem jön vissza 8 órán belül.
Válasz erre
8
2
matyi lúdas
2020. augusztus 30. 10:00
https://i.imgur.com/zdMtnSv.jpg
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!