Szó sincs kivéreztetésről!

2020. július 15. 14:39

Különösen Budapesten alakult ki cirkusz a témában, holott a valóság más és a számok magukért beszélnek.

2020. július 15. 14:39
Szajlai Csaba
Magyar Nemzet

„Bizonygatják a bal- és liberális pártok, hogy a kormány jövőre kivérezteti az önkormányzatokat, és mindent, még a helyi bevételeket is a »központ« maga akar szétosztani. A kormányzati elvonások miatt az önkormányzatiság léte a tét.

Különösen Budapesten alakult ki cirkusz a témában, holott a valóság más és a számok magukért beszélnek. Mielőtt azonban megnéznénk a 2021-es költségvetés idevonatkozó sorait, említsük meg, hogy jelentősen megváltozott az önkormányzatok finanszírozása 2010–2020 között. Olyannyira, hogy a korábban a helyhatóságok által ellátott és jellemzően forráshiányos feladatok döntő részét az állam – 2013-ban – teljesen átvállalta, csakúgy, mint az önkormányzatokat gúzsba kötő teljes, mintegy 1250 milliárd forintos adósságállományt. Ezzel egyidejűleg a településeknél maradó feladatok finanszírozása is átalakult. Az önkormányzatok ma a helyi feladatszervezési döntéseket igénylő közszolgáltatásokat biztosítják a lakosság számára. Ezek mellett szabadon dönthetnek további feladatok ellátásáról, mint a helyi kulturális és sportélet finanszírozása vagy a helyi gazdaság ösztönzése. Pénzügyi szempontból a rendszerátalakítás sikeresnek tekinthető: míg 2010-ig folyamatosan komoly hiányokat halmozott fel az önkormányzati rendszer, addig az elmúlt évek zárszámadásaiban rendre pozitív egyenlegeket lehetett látni.

Rövid emlékeztető után, vessük szemeinket a 2021-es büdzsére!

Első kérdés: Mennyi is az annyi? Tényleg kevesebb forrást kapnak majd a települések?

Nos, a helyi önkormányzatok a következő évben majdnem háromezermilliárd forinttal gazdálkodhatnak, ehhez a központi költségvetés mintegy 865 milliárd forintot, a 2020. évi támogatások több mint 117 százalékát biztosítja. Ez csaknem 126 milliárd forinttal haladja meg a 2020. évi összeget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. július 16. 09:49
Erdekes, csak a libsi-komcsi banda ajvekol, mashol gazdalkodnak! A megtakaritott, atadott tobbletet azonnal elvertek helyettesekre, tanacsadokra!
Vakfolt
2020. július 15. 20:28
- Nincsen rá pénz. - De Tarlós hagyott rá. - Drágább lesz. - Mennyivel? - Sokkal. - Mégis? - Nagyon. - De hát ha az érvénytelenített számot nézzük arra is ott a pénz. - Nincsen. - Tarlós plusszosan adta át a kasszát, volt rá. - De az nem arra kell. - De arra volt elkülönítve. - Már elköltöttük. - Mire? - Arra. - Arra? - Jó nem arra, de úgy van meg, hogy már nincsen meg, mert elígértük. - Akkor mire? - Hagyjuk ezt, a kormány kivérezteti a fővárost, maradjunk ennyiben. Nem kell ez a sok szőrözés.
Robur
2020. július 15. 16:32
Hazudsz!
Pierre
2020. július 15. 16:18
errol valamit, rezsimpatkany?: Egyetlen ellenzéki város sem részesül a milliárdos pénzosztásból. Lett volna lehetősége pénzt szerezni az ellenzéki városoknak is turisztikai fejlesztésekre, csak épp a pályázat nem volt nyilvános, így nem tudtak róla. https://24.hu/belfold/2020/06/25/egyedi-tamogatas-magyar-turisztikai-ugynokseg-onkormanyzatok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!