Nem lehet jövedelem nélkül hagyni az embereket, az MSZP ezért követeli már hónapok óta, hogy a munkájukat elvesztőknek, a fizetéscsökkenést elszenvedőknek nyújtson azonnali segítséget a kormány.
Gondoskodni kell azokról, akik nehéz helyzetbe kerültek, ezért követeljük, hogy az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint. Követeljük a 80%-os bértámogatást! Az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kell biztosítani 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra. Az igénylés azon munkavállalók után is legyen benyújtható, akik 2020 március 1-jét követően veszítették el állásukat. A 60-65 év közötti munkavállalók számára pedig lehetővé kell tenni, hogy idő előtt, korengedménnyel nyugdíjba vonulhassanak!
Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke”