Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Várat építeni pedig sokkal nehezebb, mint sértődötten kivonulni belőle, ezt tapasztalatból mondom.
„Nem leszek ezzel népszerű, de szerintem súlyos aránytévesztés a kiváló egyensúlyozóművész és hintapolitikus Bodolai Lászlón leverni az Orbán-rendszer borzalmas sajtópolitikáját azután, hogy egy ősrégen Fidesz-közeli tulajdonba került újságot üzemeltetett függetlenként és kritikusként évekig, és most sem látszott meggyőző bizonyíték a politikai beavatkozásra. Nagy respekt a szerkesztőségnek hogy egységesen kiállt a vélt igazáért, de ezzel a lépéssel önként, ostrom nélkül adták fel a várat. Várat építeni pedig sokkal nehezebb, mint sértődötten kivonulni belőle, ezt tapasztalatból mondom.”
