Lepattanó

A szerző a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője

A mandiner.hu nemrégiben riportot közölt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetről, ezzel a maga módján igyekezett a olvasóit megismerteteni az eltérő szakmai, szakpolitikai álláspontokkal. Jelen írásban végigveszem, hogy mit kellene az abban megszólaltatott Vidnyánszky Attilának meghallania és megfontolnia ahhoz, hogy – ahogy a cikkben állítja – túllépve a „szakmai és politikai előítéleteken” valóban konszenzusra jussunk.

Elöljáróban annyit, hogy habár Vidnyánszky (a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az EMMI Színházművészeti Bizottságának tagja, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese) a hazai színházi szakma meghatározó alakja, az SZFE teljesítményének megítélésében formálisan mindezidáig nem volt illetékes; sőt a konkurens kaposvári színészképzés irányítójaként fokozott körültekintés lenne tőle elvárható, hiszen ha téves vagy valótlan állítást fogalmaz meg, az piaci értelemben hitelrontásnak minősül.

A modellváltásról...

...Vidnyánszky is hűen felmondja jelenlegi fenntartónk, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) álláspontját, ami egy kiérlelt és alaposan megvitatott koncepció jól előkészített gondos gyakorlatba ültetésének eredményeként prosperáló jövőt vizionál. 

Ezzel szemben a tényszerű valóság, amit az egyetem rendkívüli hírlevelében is dokumentáltunk, hogy még idén márciusban is a négy művészeti egyetem közös alapítványi fenntartásáról tájékoztatott az ITM, idén áprilisban döntött a kormány a négy  egyetem mégis inkább önálló alapítványként történő 2021-es átállásról, s csak május 27-én értesülünk a sajtóból az SZFE szeptember 1-re előrehozott magánosításáról. Se a folyamatos változás indokairól, se annak következményeiről nem kapunk érdemi, alátámasztott magyarázatot, holott erre dokumentáltan számos kísérletet teszünk.

Az SZFE törvényt július 3-án fogadja el a parlament, az így létrehozandó Alapítvány és a tulajdonába kerülő egyetem alapító okiratainak megalkotására és a teljes átadás-átvételre másfél hónapot szánnak a nyár közepén. Mindezt úgy, hogy az új magántulajdonosok személye titok, mivel a kuratórium összetételére az egyetem csak javaslatot tehet, de a tagokat kinevezni az ITM minisztere fogja. Nem ismertek tehát se a tárgyalópartnerek, se az általuk képviselt program, viszont rendkívül rövid a megállapodásra szánt idő és óriási a feladat (hiszen egy működő rendszert kell menet közben átalakítani) – ez minden józan érintettben aggodalmat kelt, aminek az egyetem vezetése és a hallgatói külön-külön, a maguk módján hangot is adnak. Palkovics és Vidnyánszky ezt nevezik „politizálásnak”, ami jól illusztrálja a jelenlegi hatalom szemantikai tévelygését. Értjük, hogy nem tűrik az övéktől eltérően strukturált gondolatkisérleteket és elemzéseket, de az rájuk nézve is ijesztő jövőt jósol, hogy immár el sem tudják képzelni, hogy a mai fiatalok arra maguktól is képesek. 

Az SZFE szakemberképzéséről...

...Vidnyánszky az Egyetem 18 szakának teljesítményét kettőre (a színész- és rendezőképzésre) szűkítve állapítja meg, hogy az nem szolgálja a teljes magyar, s benne hangsúlyosan az általa elnökölt Magyar Teátrumi Társaság (MTT) égisze alá gyűjtött vidéki kőszínházi élet utánpótlás igényét. Ismételten előcitálja vádját, miszerint az SZFE tudatosan tereli az „alternatív” szervezetek és esztétikák felé hallgatóit (ezeket magától értetődően alsóbbrendűnek tételezve).1

Ezzel szemben a tényszerű valóság, amit az egyetem elmúlt 30 évét bemutató szakmai hitvallásban is rögzítünk, hogy az elmúlt öt évben végzett  86 színészből 67-en  kőszínházban tagok (79%), 12 fő szabadúszó kőszínházi munkákkal, öten két jelentős független színháznál tagok. Egy korábbi tanítványunk filmrendező MA hallgató, egy pedig tartós beteg. Pályaelhagyó nincs!

A kőszínháziak közül vidéken kezdett 37 színész, jelenleg is 30-an társulati tagok vidéki kőszínházban (41%), 37-en dolgoznak a fővárosban.

Az elmúlt 10 évben végzett 25 gyakorló rendező 2011 óta együttesen mintegy 310 előadást állított színpadra, amelyből 218 volt magyarországi, kőszínházi előadás.

Ebből 83 bábszínházi előadás, közülük 74 vidéki bemutató volt, ez 89%.

A fennmaradó 135 kőszínházi rendezésből 74 vidéki színházban valósult meg, ez 55%.

A 135 bemutatóból 71 az MTT 21 különböző tagszínházában jött létre, ez 52,6 %.

A fiatal rendezők az Operettszínháztól az Operaházon át a Pesti Magyarig, Debrecentől Kaposváron át Zalaegerszegig bizonyították felkészültségüket. Az impozáns mutatókat annak ellenére hozzuk, hogy a Vidnyánszky Attila által Kaposváron 2012-ben bevezetett ún. duális képzés szinte teljesen elzárta az SZFE számára a csatornákat azok felé a színházak felé, amelyek abban részt vesznek. Az egyetem a legnagyobb erőfeszítések mellett sem tud valódi kíváncsiságot ébreszteni sok igazgatóban, a vizsgaelőadásokat legtöbbször a személyes meghívások ellenére sem látogatják. Ez olvasható ki a napokban megjelent számos interjúból is.

Nem tudjuk, Vidnyánszky Attila milyen statisztikákból dolgozik, de a mi kimutatásunk hitelességéért felelősséget vállalunk, érdemes lenne összenézni őket. Már csak azért is, mert – ahogy az SZFE oktatási rektorhelyettese, Novák Eszter rámutatott – a magyar színházi intézményeket fiatal színművésszel nem egyedül az SZFE dolga kiszolgálni, mivel két felsőoktatási színészképzés működik az országban.  A szerződtetéseket, a mobilitást, a fiatal színművészek preferenciáit, döntéseik mögött álló motivációkat (megélhetés, más munkalehetőség, lakás és otthonteremtés, különböző műfajok iránti fogékonyság, filmes lehetőségek iránti vágy, rendező-kapcsolatok) együttesen kell vizsgálni a két egyetem esetében. Az SZFE azóta nem indít két színész szakot egy évben (kivéve öt évente zenés és öt évente báb szakirányt), amióta a Kaposvári Egyetemen a színművész képzés beindult, ezzel kifejezett önkorlátozást gyakorolva és felelősséget vállalva azért, hogy ne alakulhasson ki túltermelési válság. 

Az elméleti vagy „alkalmazott” szakmákról...

...Vidnyánszky azt állítja, hogy azok a gyakorlati művészképzés rovására foglalják a helyet az Egyetemen, s amúgy sem hoznak létre értéket, legalább is olyat, amit ő is annak tart. Külön hivatkozik a „drámainstruktor” szakra, mint valami ismeretlen és ezért nyilván értelmetlen furcsaságra. 

Ezzel szemben a tényszerű valóság, hogy talán épp nyilatkozatával egyidőben tüntette ki a „Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatársnak” járó Németh Antal-díjjal Pintér Szilviát, „a teátrum ifjúsági programfelelősét és színházpedagógusát”. A nagyon is gyakorlatias szakterület igazodási pontjának számító kézikönyv2 definíciója szerint léteznek olyan művészeti munkatársak, "akik rendszeresen vezetnek színházi nevelési / színházpedagógiai programokat - őket hívhatjuk például színházi nevelési szakembernek, színházpedagógiai szakembernek, drámainstruktornak vagy színházpedagógusnak" (164. oldal). Tehát sem a szakma, sem annak definíciói nem lehetnek ismeretlenek Vidnyánszky előtt, hiszen – ahogy arra osztályfőnök-társam, Golden Dániel hívta fel a figyelmem – delegáltja a Nemzeti Színház képviseletében a kézikönyvet kialakító 2017-es egyeztetés Minősítés munkacsoportjában maga Pintér Szilvia volt. De nem egyedül vett részt a munkában, mert a Stratégiaalkotás munkacsoportban az MTT alelnöke, a Nemzeti vezérigazgatói megbízottja, Szabó Ágnes is dolgozott. Az általuk jegyzett stratégia részeként fogalmazódott meg, hogy: "3.5. Az egyetemeken az elméleti és a gyakorlati képzésekben is megjelenik a színházi nevelési / színházpedagógiai szakirány" (189. oldal). "Az egyeztetési folyamatban részt vevő szakemberek összesen 61 szervezetet képviseltek: köztük 23 kőszínházat (ebből 3 nemzeti státuszút), 18 független társulatot, 6 ernyőszervezetet, 3 egyetemet, 2 akadémiai (al)bizottságot, 2 folyóiratot, továbbá az NKA-t és az OSZMI-t is: [itt a tételes felsorolásuk következik]" (21. oldal)

És akkor ez tulajdonképpen bízvást ajánlható Vidnyánszky figyelmébe, ha széleskörű szakmai egyeztetésre keres mintát.
Az elmélet és gyakorlat felszínes szembeállításának tarthatatlanságához a valóban 21. századi színházi képzésben adalék az alkalmazott színházi szakmakör (Applied Theatre, théâtre appliqué) elmúlt húszéves előretörése a nemzetközi felsőoktatási térségben. A salzburgi Mozarteumtól a párizsi Conservatoire-on át a londoni Royal Central School-ig mindenütt megjelent, s mára a színészettel vetekvő népszerűségű képzési portfóliót alakítottak köré. Ahogy arra az SZFE Doktori Intézet Phd-programjának vezetője, Jákfalvi Magdolna rámutat: a kortárs művészeti gyakorlatból következő szakmaiság (professzionalizáció) abba az irányba mutat, amerre az SZFE tévesen elméletinek nevezett képzései mozognak, ráadásul meglehetősen gyakorlat-orientáltan.

Az SZFE-n belüli „maradik” és „haladók” „konfliktusáról”...

...Vidnyánszky jólértesülten tudni véli, hogy tulajdonképpen ez határozta meg a tavaly őszi rektorjelölt-állítás végeredményét, s emiatt terjesztette fel a szenátus „az elméletibb megközelítést és a megcsontosodott rendszert képviselő Upor László dramaturgot az egyetem élére” „a szakmai megújulást szorgalmazó Bagossy László” rendező helyett.

Ezzel szemben a tényszerű valóság, hogy a szenátus mindkét pályázatot nagyra értékelte, mivel – a pályázat műfajából értelemszerűen következően – mindkettő megfogalmazott fejlesztendő irányokat és érvényes jövőképet. Ezekből a külső szemlélő által diszfunkciónak vélt jelenségek kritikáját kiolvasni önkényes és rosszhiszemű, éppen a programot hirdető szakember szándékait félremagyarázó gesztus. Erre a napokban közleményében Bagossy László is felhívta a figyelmet. Az SZFE közössége nagyon is tisztában van az előtte álló feladatokkal, amelyek maradéktalan elvégzésében éppen az erőltetett modellváltás és a Vidnyánszky által képviselt szakmai körök hangulatkeltése akadályozza.

Állami finanszírozásról, új campus ajánlatokról...

...Vidnyánszky képzeletében az új felállásban a korábbinál is bőkezűbb központi szerepvállalás él, bár emlékei szerint eddig is csak az SZFE makacskodása volt az oka a nagyarányú fejlesztések elmaradásának. 

Ezzel szemben a tényszerű valóság az, hogy mivel az egyetemi szolgáltatások megrendelője a továbbiakban is döntően az állam lesz, az intézmény mindenkori anyagi helyzete a kormányzati döntéseknek lesz kiszolgáltatva. Másképpen fogalmazva: eddig sem volt semmilyen jogi, technikai akadálya, hogy az SZFE kedvezőbb, a sajátosságait jobban figyelembe vevő finanszírozásban részesüljön. A – valamennyi egyetemnek beígért – három pilléren nyugvó támogatási rendszer semmilyen újdonságot nem tartalmaz ebben a tekintetben sem.

Mint ahogyan arra vonatkozóan sem adott semmilyen garanciát a törvényalkotó vagy a kormány, hogy az SZFE áldatlan infrastrukturális helyzete végre rendeződhet. Vidnyánszky rosszul emlékszik: egyetlen helyszín ajánlatot utasított el csupán az SZFE vezetése, az pedig a Csepel-sziget északi csücske volt, ahova egy 2013-ban elfogadott fővárosi koncepció alapján amúgy is atlétikai stadiont terveztek. De a másik, a Nemzetihez közelebb eső két telekre készített fejlesztési terveknek nem az SZFE volt a kerékkötője, hanem az, hogy miközben a minisztériumi előterjesztések készültek a megfelelő hivatalokban, azok már magánbefektetők kezében voltak, a terepbejáráskor új, szerkezetkész felépítményekkel szembesültünk.

A filmes képzéseinkről...

...Vidnyánszkynak az a benyomása, hogy nem állnak szerves kapcsolatban a filmes piac szereplőivel, s a vizsgafilmek „egyféle gondolkodásmódot tükröznek”, amin csak „a szakmai és világnézeti nyitás” segíthet.

Ezzel szemben a tényszerű valóság – Balázs Gábor Film- és Médiaintézet vezető megfogalmazásában – az, hogy több mint 40 éve “duális képzést” folytatunk szoros kapcsolatban az ipar szinte minden fontos képviselőjével. Az osztályoknak minden félévben több gyakorlati feladatot kell készítenie, ezen kívül vannak a közös vizsgafilmek (félévente akár több is), valamint a képzés lezárásaként a diplomafilmek. Az SZFE-n évente több száz vizsgafilm és diplomamunka készül, ezek egy része alapvetően pedagógiai célokat szolgál, de a nagy részük önálló, sikeres műalkotás (az elmúlt 5 évben 286 fesztiválon 92 díjat nyertek). A produkciós munka legfontosabb finanszírozója a Nemzeti Film Intézet (Inkubátor programjának utóbbi öt évben 42 díjazottjából 30 (71%) volt SZFE-s). 

A vizsgafilmek tartalmilag és formailag is széttartóan sokszínűek. A legutóbbi 3 évben a 6x6-os képzésben Örkény novellák és Arany János versek alapján is készültek vizsgafilmek, legutóbb éppen mai magyar írók novelláiból választottak a hallgatók. Volt sitcom feladat és feszültségfilm (mindkettő kifejezetten műfaji feladat). Az évközi munkában is különböző műfajokban készítenek kisebb etűdöket a hallgatók (melodráma, akció, vígjáték, groteszk, krimi). Minden évfolyam készít dokumentumfilmeket, amelyek még sokszínűbbek, hiszen ott kevéssé jellemzőek a műfaji korlátok.

A nemzetközi képzéseinknek szintén szigorú európai előírásoknak kell megfelelniük, amelyeket évek óta sikeresen teljesítünk. A támogató európai ügynökség az ipari beágyazódás bizonyítására mindkét képzés esetében szándéknyilatkozattal kéri bizonyítani a támogató partnerek létét és az együttműködés tartalmát a pályázat beadásakor, listájuk a két képzés honlapján is megjelennek: www.docnomads.eu, www.viewfinder-ma.eu. Az SZFE nemzetközi filmes képzéseit európai szinten követendő jógyakorlatnak (best practice) választották.

Párbeszédről, nyitottságról...

...elmélkedve Vidnyánszky az eddigi kudarcok okát az SZFE bezárkózásának tulajdonítja, s úgy tesz, mintha annak okát sem értené. 

Ezzel szemben a tényszerű valóság az, hogy az általa vezetett MTT és annak tagszervezeteinek vezetői rendszeresen igaztalan, előítéleteken alapuló, tendenciózus állításokkal vádolják az intézményt, és igyekeznek a közhangulatot ellene hangolni. Ennek egyik legutóbbi lenyomatát kénytelenek voltunk tételesen cáfolni. 

Ezek a gesztusok azonban nem csupán a párbeszédhez szükséges bizalmat erodálják, hanem nagyon konkrét, az egyetemet hátrányosan megkülönböztető döntéseket is eredményeznek. Az MTT felé dokumentálhatóan elfogult EMMI kulturális államtitkárságához két év alatt benyújtott 19 „tao-pótló” pályázatunk mindegyikét elutasították „forráshiányra” hivatkozva, miközben a Vidnyánszky felügyelte szervezetek-projektek milliárdos nagyságrendű támogatásokat nyertek el.

A szakma bűnös kettéosztására irányuló levél-meghekkelő akció fényében pedig különösen visszatetsző, ahogy Vidnyánszky az SZFE által az ITM felkérésére elkészített kurátorlistát minősíti. Az egész egyetemi közösség által demokratikusan kiválasztott 12 kiváló és bátor ember életművének megbélyegzése és lesöprése a tárgyalóasztalról olyan gesztus, amit minél több hatalma van valakinek, annál kevésbé engedhet meg magának. Már ha valóban a párbeszéd lehetőségét és konszenzust keres a színházi és filmes szakmákkal, az egyetem falain kívül vagy akár belül.