Járványügyileg (is) két Románia van: az egyik igyekszik betartani a szabályokat, a másik szarik az alkotmányra

2020. július 27. 16:35

Más szinten is van két Románia: az egyik a Kárpátokon belül, ahol a járványt kordában tartják, a másik pedig kívül, ahol továbbra is az a felfogás, hogy csak rosszabb ne legyen.

2020. július 27. 16:35
Jean St'ay
Főtér

„Néha (?) szentnek aligha nevezhető borzadállyal nézem, ami az országban történik a pandémiára vonatkozó közegészségügyi szabályok betartása terén. (Azért nem nevezném szentnek a borzadályt, mert elég sok, nyomdafestéket alig tűrő jelző csúszik ki ilyenkor a számon.) És teljes mértékben egyetértek Virgil Musta temesvári főorvossal, aki a minap ezt mondta: Két Románia van.
Az egyik Románia szórakozik, a másik aggódik, illetve egy része a kórházakban szenved.

Én így módosítanám Musta doktor kijelentését: az egyik Románia szarik az alkotmányra, a másik igyekszik törvénytisztelő módon élni, az adott körülmények közt.

Mert a körülmények adottak – és hihetetlennek érzem, hogy ismételnem kell, ki tudja hányadszorra: világjárvány van. És Románia (még mindig) a világ szerves részét képezi. Vagyis járvány van nálunk is, tisztelt polgártársak! Az utóbbi időben egymást érik a nagyszerűnek egyáltalán nem nevezhető rekordok: rekordszámú új fertőzés naponta, rekordszámú beteg a hazai intenzív osztályokon. És ebben a vonatkozásban sajnos nem segít az a tény, hogy más szinten is van két Románia: az egyik a Kárpátokon belül, ahol a járványt kordában tartják, a másik pedig kívül, ahol továbbra is az a felfogás, hogy csak rosszabb ne legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. július 28. 07:13
Erre mondta a budapesti amerikai nagykövet anno, amikor Erdélyt Romániához csatolták: Borzalmas, amikor a kulturálisan magasabb szintet az elmaradottak felügyelete alá kényszerítik.
tolan
2020. július 27. 19:42
St'ay barátom! Ez mindig is így volt, 1920 óta! Két Románia, két Szerbia, két Ukrajna, két Szlovákia! Úgy hívják ezt kulturális különbözőség! 1100 év kontra néhány száz év!
bolá
2020. július 27. 18:01
Reménykedjünk, hogy most kettészakad!
Rugo
2020. július 27. 16:49
Erdély nem Románia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!