Horthy Miklós katonája vagyok

„A fenti idézetet egyszer már használtam, és azért használom most is, mert szerintem ez foglalja össze a legmarkánsabban Horthy nagyon helyes belpolitikai hitvallását. A Kormányzó személye ismét az érdeklődés homlokterébe került ugyanis, miután egy, láthatóan agyalágyult nőszemély, vörös festékkel leöntötte a szobrát.

Nehéz idők járnak a szobrokra manapság. A múlt átírására tett, lassanként évszázados baloldali kísérletek új szintre léptek szerte a nyugati világban. A dolog a klasszikus »leszivárgás« módszerével alakult ki. Először mindenféle marxista »történészek«, »filozófusok« és más, a társadalomtudományok területén tevékenykedő »tudósok«, írtak könyveket, tanulmányokat arról, hogy miképpen is estek a múltbéli események, és főleg pedig arról, hogy mindezek miképpen értelmezhetők – szerintük. Aztán ugyanezek és tanítványaik, immár pedagógusként, tanították is ezeket a tévtanokat a csillogó szemű ifjaknak.

Elmagyarázták nekik, hogy a történelem az igazságtalan elnyomás története, melyből az is kiderül, hogy csakis és kizárólag a felszabadító, forradalmi gondolatok és tettek vitték/viszik előre a világot. E hosszú folyamat eredményeként az indoktrinált csőcselék nekifogott a történelmi személyiségek és az azokat ábrázoló szobrok meggyalázásának. A dialektikus és történelmi libsizmus pedig lelkesen drukkol nekik, örömujjongásban törve ki minden újabb eset fölött, amint tették ezt e szerencsétlen némber esetében is.

Zárójel. Persze szobrokra a haladásnak is szüksége van, sőt, mondhatjuk, nekik van rájuk igazán szükségük, hiszen a múlt teljes eltörlését új múlt fabrikálása kíséri. Az új múltnak pedig új hősei vannak, így állítottak szobrot a fényességes nyugaton előbb Marxnak, majd mostanában Leninnek is. Felkészül Sztálin és Mao. Zárójel bezárva.”