Gondolatok a független történészekről és történetírásról

2020. július 20. 16:53

A történészek persze politizálhatnak, sőt jó is, ha politizálnak, mert ők emelik a politika színvonalát.

2020. július 20. 16:53
Felföldi Zoltán
Magyar Nemzet

„Érdeklődéssel olvasom a szabadkőműves-vitát, amibe én bele sem merek szólni, főleg miután megmondta Ungváry Krisztián, hogy mindenkinek kuss, aki nem történész, és én az ő szavára nagyon adok, micsoda dolog az, hogy nemcsak történészek foglalkoznak a történelemmel, mindenki maradjon a saját szakmájánál, mi, egyszerű emberek pedig ne nagyon gondolkodjunk a saját történelmünkről, jobban tesszük, ha helyette inkább a Tescoba járunk, meg évente egyszer kilátogatunk a Pride-ra, az való nekünk. Politikusok, miniszterelnökök és miniszterelnök-helyettesek – főleg jobboldaliak – meg végképp ne foglalkozzanak az általuk vezetett közösség történelmével, mert abból csak a baj van, azokból csak mindenféle szobrok születnek, amiknek meg sem lett volna szabad születniük, ha meg mégis megszülettek, akkor most azonnal a Farkasréti Temetőbe kellene áthelyezni őket.

A történészek persze politizálhatnak, sőt jó is, ha politizálnak, mert ők emelik a politika színvonalát, különösen Ungváry, aki egy igazi demokrata és egy kultúrember.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2020. július 21. 07:16
Érdemes elolvasni az eredeti cikket. Leleplezi a "történészeket" Ungváryt, Karsait, Ormost Romcsicsot, az egész manipulációbrigádot....
prof
2020. július 20. 20:03
Érdemes elolvasni, sok részletre tér ki nagyon szellemesen - ez a minőségi troll!
mustarharmas
2020. július 20. 19:34
Jó cikk.
abcdef
2020. július 20. 18:24
"Nem úgy, mint a jobboldali Raffay Ernő, akiről egyébként is megmondta Ungváry, hogy egy III/III-as besúgó volt. Végre egy abszolút szakmai érv a vitában! Az a fajta szakmai érv, amilyeneket Ungváry hiányol, de szerencsére ő tud ilyen szakmai érveket felvonultatni szép számmal. Jó, nem kell minden részletet a laikus közönség orrára kötni, például, hogy Raffaynak a dossziéja nincsen meg, érdemi tevékenységére nincsen adat, és az iratokban csak annyi szerepel róla, hogy "az együttműködést megtagadta"-mindezt egyébként maga Ungváry kutatta ki és írta meg korábban-ezek már olyan szakmai részletkérdések, amik az ügy szempontjából lényegtelenek. A lényeg, hogy Raffay Ernő kabátlopási ügybe keveredett, az, hogy éppen az ő kabátját lopták el, a szakmai érvelés szempontjából tulajdonképpen mindegy is." Ungváry aljas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!