„Az élet embereinek mondanám, hogy dolguk lenne itt. Megvédeni az életüket. A sajátjukat. Meg másokét. Nem, nem arról beszélek, hogy veszünk levegőt és tudunk járni, hogy jut pörkölt az asztalra. Ízlésről, szokásokról, véleményről, hitről, álomról, ilyesmiről beszélek. Mert valójában ez az emberi élet. A többi csak létezés. Az élet embereit most itt mifelénk éppen ölik. Ők. Akik szerint csak nekik van elfogadható ízlése, véleménye, hite, álma. És nekünk akarják adni. Erőszakolni. Belebújtatni.
Az élet emberei nem ellenzékiek, nem demokraták, nem köztársaságpártiak, vagy igen. Mert ez valójában nem fontos. Az élet emberei a maguk és nem más urai szeretnének lenni, és kívánják, hogy mások se uralkodjanak felettük. Itt nem kormány kontra ellenzék csata van. Ez az élet csatája. Az élet emberei különböznek egymástól. Kis- és nagyorrúak, szeplősek és szeplőtelenek, megbiccentek és egyenes járásúak, májfoltosak és tiszta bőrűek.
Az élet embereinek lassan meg kellene tanulniuk vigyázni egymásra. Mert külön-külön elvesznek. Felmorzsolják őket. Megtörik őket. Beállítják őket a sorba. Száműznek. A magány nem szabadság, hanem börtön. Ők meg magányossá akarnak bennünket tenni. Ha meg tudják tenni, akkor ők győztek, az élet emberei meg eltűnnek. Aztán meg minden, ami nekik fontos. Az élet.
Gondoltam szólok az index.hu meggyalázását követő hajnalon.”