Cigány Lives Matter

2020. július 01. 17:09

Komikus is lehetne, hogy pár száz genderbolond tiltakozik egy több ezer kilométerre történt rendőri brutalitás miatt.

2020. július 01. 17:09
Szolomayer Balázs
Demokrata

„A George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halálával kezdődő amerikai antirasszista tüntetések elérték Nyugat-Európa nagyvárosait is. London, Párizs és más metropoliszok utcáit is demonstrálók lepték el, a rendőrség pedig hasonló tehetetlenséget mutatott velük szemben, mint az Egyesült Államokban.

Természetesen Budapest sem maradhatott ki a sorból. A Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt gyűlt össze – az Index szerint – ezer, valójában inkább néhány száz ember, az eseményen többek között Komáromy Gergely (G Ras) szólalt fel, a hallgatóságot pedig a már százszor elüldözött, mégis itt ragadt CEU-s közönség adta.

Elsőre természetesen komikus is lehetne, hogy pár száz genderbolond tiltakozik egy több ezer kilométerre történt rendőri brutalitás miatt, és egy raszta, angolul egyébként alig beszélő hippi kiabál hülyeségeket egy mikrofonba, azonban a helyzet sajnos egyáltalán nem ennyire szórakoztató.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. július 02. 12:47
A cigány is fekete és erősen korlátolt gondolkodású.
FlagellumChristi
2020. július 01. 22:18
A degeneráció igenis számít: https://youtu.be/oTqNmHTcj5E
mustarharmas
2020. július 01. 19:57
Óvakodjunk a radikális ballibektől! Veszélyesek....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!