Az etnikai viszályok áldozatai vagyunk

„Arányos képviseletet kapnak a keresztények az iraki törvényhozásban és a hatalomgyakorlásban?

Az első szabad iraki választásokon több mint száz keresztény jelölt indult, mégis csak én szereztem mandátumot. Pedig akkoriban még az iraki lakosság öt százaléka keresztény volt – de az egyéni mandátumokat a nagy pártok szerezték meg, mivel az emberek felekezeti alapon szavaznak és nem a jelöltek képességeit veszik figyelembe. Ezért alakult ki a tartományok listás rendszere, aminek köszönhetően minimum öt keresztény képviselő automatikusan bejut a 329 fős iraki törvényhozásba. Mára Irakban csak öt tartományban van jelentősebb lélekszámú keresztény közösség, pedig korábban mindenhol éltek keresztények. Az elmúlt évek iszlamista támadásai drámaian lecsökkentették a számunkat, virágzó, több ezer fős közösségek mára pár százassá zsugorodtak, ráadásul ezek tagjai többségükben az idős generációhoz tartoznak.

Ezért valóban, ez a rendszer is igazságtalan valamilyen szinten, hiszen egyéni jelöltjeinknek esélyük sincs mandátumot szerezni. Az iraki alkotmány XIV. cikkelye szerint az ország minden vallási és etnikai közössége egyenlő. Viszont ez a valóságban, a hatalomgyakorlásban nincs megvalósítva. A nagyobb etnikai pártok, a szunniták, a síiták és a kurdok szervezetei elosztották egymás között a pozíciókat, a kurdoké az elnöki, a síitáké a miniszterelnöki, a szunnitáké a belügyminiszteri pozíció, minket keresztényeket pedig kihagytak mindenből. A keresztényüldözéssel párhuzamosan a politikai és gazdasági életben is a társadalom peremére sodortak minket.

Az iraki alkotmányra hivatkozva sem lehet biztosítani a kisebbségek jogait?

Hazánk új alkotmányának létrehozásában jómagam is részt vettem. A muszlim pártok azt akarták elérni, hogy az alkotmányban az iszlám mint államvallás szerepeljen, anélkül, hogy megemlítenék a kisebb vallásokat. Szerencsére sikerült elérni, hogy a kereszténység, a jazidi és a mandeusi vallás is nemzetalkotó elemként kerüljön be az iraki alkotmányba. Az alkotmány harmadik cikkelye elismeri az összes etnikumot, a negyedik cikkely az arab és a kurd nyelv mellett elismeri a szír és a türkmén nyelv használatát is. De a gyakorlatban nem valósulnak meg ezek az alkotmányos jogok.

A legjobb példa erre a polgári törvénykönyv. A 26. paragrafus, ami szerint ha egy nem muszlim vallású ember valamilyen oknál fogva az iszlám hitet választja, a kiskorú gyermekei is automatikusan muszlimok lesznek. A vegyes házasság terén is mindig a nem muszlim félnek kell a vallását megtagadnia. Ha ez fordítva történik, tehát egy muszlim válik kereszténnyé, azt jogilag az állam nem ismeri el, az ilyen embert a társadalom kiveti magából, sőt a muszlim hitet megtagadót gyakran meg is ölik.

Ilyen körülmények között a keresztények hogyan fogják tudni érvényesíteni jogaikat?

Tavaly Önöknél jártam Budapesten, az üldözött keresztények megsegítéséért tartott konferencián, ahol két amerikai politikussal beszélgettem. Ők büszkén mesélték, hogy hatezer ember hazatérését segítették elő. Sajnos azonban több százezer keresztény menekült el Irakból. A másfél milliós közösségből alig maradt kétszázötvenezer. Az elhibázott politika miatt megszűnt a közbiztonság és a központi kormány hatalma Irakban. Ez mindenképp a szélsőséges szervezeteknek kedvez, amelyek a kisebbségek ellen lépnek fel. Mindezek mellett a rivalizáló szunnita és síita pártok is bandaháborút vívnak egymás ellen. Ilyen körülmények között nem tudunk megmaradni. A keleti keresztény ember a rendet szereti, nem képes káoszban élni.

Azt mondja, hogy Szaddám Huszein rendszere jobb volt?

A Szaddám-rezsim véres kezű diktatúrát tartott fent, de volt rendszer és közbiztonság. Működtek az állami intézmények. Szaddám háborús politikája miatt azonban mindenki az ellenségünké vált. Most demokrácia és szabadság van. Minden ország a barátunk, de nincs rendszer és nincs közbiztonság, a központi hatalom gyenge, nem tudja érvényesíteni akaratát, nem tudja gyakorolni a nép által kapott hatalmat. A korrupció mértéke az egekbe szökött. A hatalmat gyakorló etnikai és vallási pártok egymás között felosztották az ország erőforrásait és vagyonát. Így tulajdonképpen az állam megszűnt létezni – kiskirályok, maffiavezérek uralják az országot. A nagyhatalmak bábukként mozgatják a helyi erőket. Szunnita harcol síita ellen, arab vetélkedik a kurddal, az átlag iraki meg elszenvedője ennek a háborúnak.”