Május végén a tisztifőorvos asszony nekem küldött levelében megerősítette, hogy a Budapesten akkor regisztrált fertőzöttek egyharmada úgynevezett nozokomiális, vagyis intézményi, elsősorban kórházi fertőzött volt. Legutóbbi leveléből az a döbbenetes tény derült ki, hogy a halálos áldozatok közel fele szintén kórházi fertőzött volt.
Azóta lett szakmai – vagy inkább politikai? – vita arról, mit is tekintünk kórházi fertőzésnek. Egyértelműen kórházi fertőzések például a budapesti idősotthonokban dokumentált azon esetek, amikor negatív PCR-teszttel került más betegség miatt kórházba az ellátott, és ott a halálát a koronavírus okozta. Vagyis amikor kórházba került, nem volt fertőzött, ám ott elkapta a vírust. Ez a kórházi fertőzés. És ezt a kórházakban kell kezelni és megelőzni. Ez a megelőzés pedig a fenntartónak, vagyis a kormánynak a dolga.
A járvány első hullámában is kiderült, hogy az idősotthonokba – nem csak a fővárosi, hanem a vidéki idősotthonokba is, hiszen a tisztifőorvos tájékoztatása szerint már 20 vidéki idősotthonban is megjelent a fertőzés – nagy valószínűséggel a kórházakból került be a fertőzés, hiszen az idősotthonok lakói rendszeresen szorulnak kórházi ellátásra. A fertőzés terjedéséhez pedig nagyban hozzájárult, hogy a fővárosi kormányhivatal márciusban még »felesleges költségnek« minősítette a kórházból az idősotthonokba visszakerülő betegek tesztelését. Vagyis Németh Szilárd és más fideszes politikusok számára kitűnő sajtótájékoztató-helyszín lenne a kormányhivatal épülete is.