„Az még hagyján, hogy félmilliárd uniós polgár figyelte négy napig, mire jutnak Brüsszelben az uniós vezetők a Covid okozta károk helyreállítására szánt pénz elosztásával és a következő hétéves költségvetéssel. Minden multilaterális megbeszélés elhúzódhat, soha nem volt könnyű megtalálni a közös hangot, viszont e sokoldalú megbeszélések előnyének tudtuk be, hogy megelőzhetők velük a kétoldalú szerződések titkos diplomáciai mutyijai. Most mintha ezt is cáfolná az élet.
Igaza van az osztrák Die Pressének, amikor azt írja: sajnálatos, hogy a tagállamok már csupán pénzeszsáknak nézik az EU-t, és képtelenek politikai célt adni az uniónak, s ezen belül is különleges, amit Orbán Viktor művel. Ezt tetézi a német Süddeutsche Zeitung: a gazdasági mentőprogram körüli vita megmutatta, hogy Európában immár nem egyeztethetőek össze egymással a különböző kormányzati és életmodellek. A csúcson láthatóvá vált, hogy enyhén szólva is mennyire sajnálatos az EU állapota. Az unióból már nem sok maradt. Éppen most porlad szét a háború utáni rendezés egyik legmerészebb találmánya.
A porladás érzetével és közeledő valóságával az uniós vezetők is tisztában lehetnek, még akkor is, ha képtelenek az európai közösséget összetartó szellemiséget megfogalmazni és elfogadtatni. Ezt nevezik jogállamiságnak, amire a maga cinizmusával Orbán Viktor is hivatkozott. A gúnyt alighanem csak az érzékenyebb magyar fül vette észre. Márpedig, ha a huszonhetek nem tudnak politikai célt adni az Uniónak, ha a 27-es kör túl szegmentáltnak bizonyul, akkor marad az euró-övezet, a szűkebb kör, amelyből a többiek kimaradnak.”