A két kerék nem négy kerék

„Az »ülj át a volán mellől a nyeregbe« jelszóval ugyan bizonyos feltételekkel egyet is lehetne érteni, ott és akkor, amikor az autós utazás valóban kiváltható lenne biciklizéssel. Ez azonban csak a forgalom egy részére igaz. Éppen az a baj, hogy a kerékpártiak úgy gondolkodnak, hogy az emberek nagy többsége egy táskával vagy hátizsákkal reggel elindul A-ból B-be, majd délután vissza; s ha ők a biciklit választják, átadják nekik a sávokat, lezárják a hidakat az autók elől,  akkor minden meg lesz oldva, jó lesz a levegő stb.

De ez naiv gondolkodás. A fővárosban hömpölygő autóáradat – Hegyi Gyula szerint több százezren nem is budapestiek, mégis itt rontják a levegőt, és adót sem itt fizetnek – jelentős része kényszerű átmenő forgalom, mert az ország keleti és nyugati része közötti közlekedésnek szűk a keresztmetszete, és a Duna hidak döntő többsége Budapesten van. Először tehát a gépjármű forgalmat kellene csökkenteni elterelő utakkal és hidakkal, nem sávokat lezárni. Az elkerülő körgyűrű soha be nem záródásáról ne is beszéljünk. Aztán a forgalom hatalmas részét olyan autósok teszik ki, akiknek ez a munkaeszközük: fuvarozók, szolgáltatók, üzletkötők, mosógépszerelők, burkolók stb. Ezek sem fognak és nem is tudnának biciklire váltani, és a kerékpártiak is elgondolkodhatnának azon, hogy ők maguk is hány ilyen szolgáltatást vesznek igénybe, akár naponta. Ezek nélkül megbénulna a város.

Öreg szülőket szállítani, beteg gyereket orvoshoz vinni, nagybevásárlást intézni stb. sem lehetséges kerékpáron. És míg autót órákon keresztül is tudunk vezetni, a biciklizés intenzív fizikai igénybevételt is jelent. Van, aki persze 20 kilométereket is le bír tekerni, de sokuk számára behatárolt a hatótávolság, így a Pesterzsébetről Óbudára közlekedők sem tudnak »átnyergelni«.”