A Gellért-hegyi sikló a tervek szerint a Döbrentei tér mellől indul majd

2020. július 11. 18:39

Már júliusban megkezdhetjük a közös munkát a Városházával a Gellért-hegy megújítása és a sikló megépítése érdekében.

2020. július 11. 18:39
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid
Facebook

„A Gellért-hegyre érkező turistaforgalom jelenleg szinte kizárólag buszokkal zajlik, naponta akár 200 busz is megfordult itt a járvány előtti utolsó, tavalyi turisztikai csúcsszezonban. Ez jelentősen megterheli a Citadellára vezető utcák forgalmát, állandó zaj- és légszennyezettséget okoz. A Gellért-hegyre való feljutás pedig nem csak a turisták, de a közparkot és a kilátást kereső budapestiek számára is nehézkés.

A Gellért-hegyre vezető sikló több mint egy évszázada szerepel a városfejlesztési tervek között, ám eddig minden, a megépítésére irányuló próbálkozás elakadt. Most a Főváros és a Kormány is egyetért abban, hogy itt az ideje a Sikló megépítésének és a közpark rekonstrukciójának. A Kormány tegnapi 1385/2020. (VII.10.) határozatában a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) jelölte ki a beruházás terveinek aktualizálására, a közpark átfogó megújításának előkészítésére, hogy a jövőben elektromos meghajtású, zérókibocsátású és akadálymentes járműveken juthassunk fel a Gellért-hegyre.

A Gellért-hegyre vezető siklónak köszönhetően a Citadella környékéről eltűnhetnek a turistabuszok, és a tervek szerint a látogatók 2-3 perc alatt juthatnak majd fel a Citadellához és a Szabadság-szoborhoz, valamint a Citadellában tervezett Magyar Szabadságharcosok Múzeumához is a Tabánból.

A Gellért-hegyi sikló a tervek szerint a Döbrentei tér mellől indul majd, a Hegyalja utat egy alagútban keresztezi, az út további részét pedig a felszínen teszi meg a Citadella melletti végállomásig.
A sikló mellett megújul a több tízezer négyzetméteres Gellért-hegyi közpark is. A Gellért-hegy jelentős része – mintegy 39 hektár – országos jelentőségű természetvédelmi terület, hőforrásai és barlangjai kiemelt természeti értéket képviselnek, épített öröksége révén pedig a Gellért-hegy az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik.

A Gellért-hegy ennek ellenére a város egyik turisztikai szégyenfoltja: aki ma itt sétál, sokszor gondozatlan zöldfelületekkel, megrongált padokkal, korlátokkal, kőfalakkal találkozik. A park felújítása a méltó környezet megteremtését célozza a zöldfelületek teljes körű megóvásával, ahová a Sikló nyomvonalán kívül semmilyen új funkció vagy épület nem kerülne. A beruházások előkészítésére a Kormány 1,5 milliárd forintot biztosított.

Ahogy Fürjes Balázs államtitkár a mai Népszava interjújában is elmondta, a Kormány javaslata az, hogy az egyébként néhány év alatt megtérülő Sikló-beruházást ne privatizáljuk, ne magántőke valósítsa meg és működtesse, hanem épüljön meg közberuházásként és jöjjön létre olyan megállapodás a Főváros és a Kormány között, mely a Sikló jövőbeni nyereségét a közpark színvonalas működtetésére, fenntartására fordítja, ezáltal biztosítva, hogy a Gellért-hegyen tartósan a főváros egyik legnívósabb közparkja szolgálhassa a budapestieket és a turistákat.

A kormányhatározat értelmében a Miniszterelnökség Budapest és agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkársága és a Budapest Fejlesztési Központ a Fővárossal együttműködésben dolgozza ki a Sikló műszaki, finanszírozási, beruházási és üzemeltetési koncepcióját és készíti elő a beruházást teljes körűen, a park rekonstrukciójával együtt. A Fővárosi Önkormányzattal az ehhez szükséges megállapodás megkötését Fürjes Balázs már jövő héten kezdeményezni fogja és remélem, ennek nyomán már júliusban megkezdhetjük a közös munkát a Városházával a Gellért-hegy megújítása és a Sikló megépítése érdekében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lewdberg
2020. július 12. 18:18
najsz
NTLLK
2020. július 12. 14:13
Ezzel a városházával???? Soha! Már azt is megcsapták, ami nem is lesz!!!
bunko_jobbos
2020. július 12. 12:40
Jo, ha epul valami a fovarosban, hozza a turistakat, a penzt. (Akiket most uldoznek el belso keruletekbol, sajnos) De hol fognak parkolni a buszok? Megmondom, le fogjak zarni a Dobr teret, meg a hozzavezeto utakat, es abbol is bicikliut lesz.
Gyéressy Károly
2020. július 12. 01:03
Az elektromos jármű se zéró kibocsájtású te autót vezetni sem tudó közlekedésmérnök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!