Toporzékol Zelenszkij: már azt is megmondaná, mit tehet Orbán Viktor
Az ukrán elnök nem örült a magyar miniszterelnök tárgyalásának.
Egy délibáb dereng föl a cikkben, amelynek az egyetlen célja a megtévesztés és a megosztás.
„Vlagyimir Putyin lemerült a történelem mély kútjába, és egy üzenettel tért vissza a világ demokráciái számára. A háború előtti korszak, maga a háború, és a háború után a győztesek által kialakított nemzetközi rend azt bizonyítja, hogy az akkori szövetségeseknek újra össze kell állni, mert közös uralmuk nélkülözhetetlen ahhoz a nemzetközi stabilitáshoz, amelyet kötelességük megvédeni – írta a nácik legyőzésének hetvenötödik évfordulóján a National Interestben megjelent cikkében Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Félszavakból, a sorok közül olvasható ki ez az üzenet az 55 ezer leütésből álló, 25 oldalas szövegben, de ahogy egyre többet olvassuk, egyre nyilvánvalóbb az értelme, és fölmerül egy kérdés.
Miért van az, hogy az ember, aki minden erejével azon volt, hogy visszafordítsa a peresztrojka összes demokratikus vívmányát, aki elcsatolta egy szuverén államtól a Krím-félszigetet és háborút indított Kelet-Ukrajnában, aki olyan kegyetlenül bombázta Aleppót, most pedig arra készül, hogy az alkotmány megváltoztatásával bebetonozza az uralmát – miért van az, hogy ez az autokrata, aki elrendelte a politikai liberalizmus halálát, most nyomást gyakorol azokra a demokráciákra, amelyeket megvet, és amelyeket gyengíteni akar, hogy álljanak bele valamiféle »felelősségvállalásba a jövőért«? Ráadásul Oroszországgal közösen.
A válasz sokak számára világos.
Egy délibáb dereng föl a cikkben, amelynek az egyetlen célja a megtévesztés és a megosztás.
Nem zárhatjuk ki, hogy erről van szó, de figyelem! Sok szovjetológus, újságíró és diplomata ugyanezt gondolta Gorbacsov évei alatt is. Tudjuk, hogy akkor mibe került a világnak ez a tévedés. Kétségtelen viszont, hogy Putyin nem Gorbacsov, és csak azért, mert akkor hibáztunk, mert egykor az egyiknek nem hittünk, még nem kell hinni most a másiknak.
Ellenkezőleg, óvakodni kell a teljes naivitástól, ugyanakkor a szükséges elővigyázatosság nem szabad, hogy arra szorítson minket, hogy csak az első feltételezést tartsuk meg, és ne vegyünk észre egy több figyelmet érdemlő másodikat.”