Tévhitek a koronavírusról

2020. június 05. 18:41

Az egyik divatos teória szerint az egész járványt a gyógyszeripari lobbi találta ki vagy legalábbis nagyítja fel önös érdekből.

2020. június 05. 18:41
Krómer István
Magyar Nemzet

„Gondolatszabadság van, mondhatnánk, mindenki olyan babonákban hisz, ami lelkialkatának leginkább megfelel, ám a mai helyzetben mégiscsak fontos volna, hogy értelmes állampolgári meggyőződés támogassa a súlyos kormányzati döntésekhez való alkalmazkodást, ami nélkül emberi és anyagi veszteségeink csak tovább növekednének.

Az egyik divatos teória szerint az egész járványt a gyógyszeripari lobbi találta ki vagy legalábbis nagyítja fel önös érdekből, hogy majd hatalmasat kaszáljon a szérum világméretű forgalmazásán. Mindig voltak és vannak orvosok (is), akiknek meggyőződésük, hogy a gyógyszeripar érdeke vezérli az egész egészségügyet. Ebben annyi igazság lehet is, hogy a gyógyszeripar óriási üzlet. Azonban kétségtelen, hogy ez az ipar volt képes a világ gazdagabb felén – történelmileg soha nem látottan ­– várhatóan magas átlagéletkort produkálni, mégpedig olyan populáción, amely lényegesen egészségtelenebb életmódot folytat, mint szokásos volt a hagyományos paraszti társadalomban.

Vagyis a modern orvoslás gyógyító hatása összességében kétségbevonhatatlan. A legnagyobb sikereket éppen a ragályos betegségek leküzdésében érték el. Egyrészt a védőoltásokkal, másrészt bakteriális fertőzések esetében antibiotikumokkal, utóbbiakat azonban nagyon megfontoltan és csak alapos indokkal szabad szedni a rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében. Ezen a területen vannak súlyos problémák, a túlzott antibiotikum-használat hozzájárult a nehezen leküzdhető, ellenálló baktériumok kialakulásához.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ferddy.26
2020. június 06. 21:35
Az meg hogy mint minden hamis zászlós hadműveletnél szokás (amit persze Krómer Úr nem ismer hiszen alapvető ismeretekkel sem rendelkezik erről a témáról), egy EVENT 2020 nevű hadgyakorlat keretében tavaly év végén szimuláltak is egy ilyen helyzetet ami persze teljesen véletlenül be is következett fél évre rá. Erről kellene beszélni nem a Planned Parenthood féle oltásmarketing szöveget kellene propagálni de persze egy buta zs-tól ez nem is várható el.
ferddy.26
2020. június 06. 21:32
Most nem akarok tételesen kitérni az összes csúszatásra meg kamu szövegre ami ebben a 0 értékű cikkben található de néhány észrevételt azért tennék. - A Covid 19 vírus egy szabadalmaztatott vírus és az USA a szabadalom tulajdonosa. - A vírust egy biológiai fegyverként vetették be hamis zászlós hadműveletként a Kínai Katonai Olimpián és egy Charles L. Lindberg nevű zsidó tudós vitte át Fort Ditrick-ből, aki azóta is le van tartóztatva. - a "modern orvoslás" egy zsákutca és a tüneti kezelésekre fókuszál, nem a probléma forrására, és a ragályos betegségek a globális higiénia terjedésével szűntek meg nem a védőoltásokkal! Aki olyan hülye a témához mint Krómer István az ne írjon még egy ilyen pár soros lófasz jegyzetet sem a témáról, mert halvány fogalma sincs sem a vírusról sem annak esetleges kezelési vagy kiváltó okairól!
Agnieszka
2020. június 06. 07:42
Krómer okos, nem kell okoskodnia. Ennek az egésznek még messze nincs vége, a veszélyeztetettek jól teszik, ha továbbra is kerülik a kontaktust, amennyire lehet, ez a biztos. Gumikesztyű, maszk, kézmosás.
Okoskodó
2020. június 05. 18:57
A cikk írója nem orvos, így a véleménye semmit nem számít, csak okoskodik! Sajnos csak kevés szakember mer bátran kiállni, mert fél. Leüvöltik a fejüket, hogy összeesküvést gyártanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!