Szabadulás Trianontól

„Trianon-centenárium van. Evidenciaként kezeljük, hogy a centenáriumi megemlékezés mit jelent, mit üzen, pedig egyáltalán nem egyértelmű. Tíz évvel ezelőtt a magyar nacionalista és irredenta történelemszemlélet hagyományát, fogalmait követve és használva a magyar országgyűlés megalkotta és elfogadta »Nemzeti összetartozás napjáról« szóló törvényt, ekkor vált június 4., a trianoni szerződés aláírásának napja, törvény által kiemelt, szentesített emléknappá. Ahogy a közbeszédben leggyakrabban emlegetik, ahogy kötetcímek, tanulmányok hivatkoznak az eseményre: ez az évfordulója annak, hogy »elvesztettük Erdélyt«.

Valójában egy történelmi folyamatot kellene értelmeznünk. Ennek csupán egy mozzanata a trianoni szerződés aláírása. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását, az utódállamok létrejöttét, a 20. századi imperializmus válságának folyamatát kellene átlátnunk száz év után. Hosszú, összetett történelmi korszakot, amely politikailag, társadalmilag, kulturálisan máig hat. Messze túl azon, hogy »elvesztettük Erdélyt«. Ha ezt a folyamatot valóban értenénk, a kifejezés, hogy »Erdély elvesztése«, nem is lenne érvényes, használható. Viszont teljesen másként értelmeznénk a regionális kapcsolatokat és identitásokat, az állampolgári jogokat, a térség nemzetközi kapcsolatait, azt a posztbirodalmi állapotot, amelyre itt, Közép-Kelet-Európában sajnos nem látunk rá.

Az ily módon gerjesztett, politikailag meghatározott centenáriumi láz ara ösztönöz mindenkit, hogy választ adjon a kérdésre: mi volt, mi lett? Hova jutottunk? Mivé lettünk? Miért-hogyan következhetett be? Mármint az, hogy »elvesztettük Erdélyt« (és »Felvidéket«, »Kárpátalját«, »Vajdaságot«). Azért használok idézőjeleket, mert a mai Trianonról szóló közbeszédben ezek a regionális megnevezések használatosak. Ezekkel jelölik azokat a területeket, amelyek a trianoni szerződés aláírása után az utódállamok részei lettek, ezek az »elcsatolt területek« a köztudatban. A szimbolikus térmegnevezés azonban hiányos, és leegyszerűsítő.”