Megérteni Matovičot

2020. június 09. 14:22

Mennyire tekinthetjük őszintének egy olyan politikus bocsánatkérését, aki bármit megtesz, hogy uralja a pillanatot?

2020. június 09. 14:22

„És meddig fogjuk elnézni Matovič húzásait csak azért, mert ő nem Fico? Az új kormány valószínűleg rekordot döntött abban, hogy megalakulása után mindössze három hónappal már tüntettek ellene. Igaz, hogy szombaton mindössze pár száz ember gyűlt össze Pozsonyban a kormányhivatal előtt, és az is igaz, hogy főleg a járvány miatti intézkedések ellen tiltakoztak, de akkor is. Mondhatjuk, hogy egy járványhelyzetben szükséges szigorú intézkedéseket hozni, ez pedig óhatatlanul ellenkezést fog kiváltani egyesekben – lásd a konditermek tulajdonosainak felvonulását az autópályán. De ugyanezzel a lendülettel feltehetjük azt a kérdést is, hogy Igor Matovičon kívül gondolja-e még valaki ebben az országban, hogy továbbra is vészhelyzet van? Az ún. mozgó medián már több mint egy hete nullás értéken áll, a gyógyultak száma minden nap nagyobb, mint az új betegeké. A kormányfő szerint ennek ellenére továbbra is nagy a baj. Nos, ha körbenézek, akkor azt kívánhatom magunknak, hogy ennél durvább vészhelyzetet soha ne kelljen megélnünk.

A félreértések elkerülése érdekében szögezzük le, hogy a kormány nagyon hatékonyan lépett fel a járvány ellen, és ezek az intézkedések a maguk idején indokoltak voltak. Csakhogy ma már okafogyottá váltak, és minden józan hang a visszavonásukat sürgeti. A koalíciós partnerektől kezdve a gazdasági szakértőkön át egészen Zuzana Čaputová államfőig mindenki megpróbál a kormányfő lelkére beszélni. De Matovič valószínűleg csak azt látja, hogy el akarják tőle venni a játékszerét.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Van egy városi legenda Pozsonyban, miszerint Matovič útban egy sajtótájékoztatóra észrevett egy biztonsági kamerát, és kibeszélte magát előtte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv

Orbán és Zelenszkij harca, kegyetlen ukrán fenyegetés, őrült putyinozás – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. június 10. 00:43
Matovic gesztusa túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Én olyan gyurcsány-félének sejtem. "Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is." Azt mondta, hogy közös a történelmünk, közösek a királyaink... ezzel akár megalapozhatta az új szlovák történekírást is, mely szerint az Árpádházi királyok szlovákok voltak. Valljuk be, ez nem volna egyedülálló gyakorlat a Kárpát-medencében.
Válasz erre
3
0
lhotx
2020. június 09. 20:12
Van néhány archivált újszó-cikkem 2010-ből, meg korábbról... Alkarom adtán feleleve-lelevelenítem őket.
Válasz erre
2
0
zsanett-kúnrum
2020. június 09. 18:28
Én is tudok nagyokat mondani, majdha visszacsatolja, addig meg csak a szája jár
Válasz erre
0
3
barany
2020. június 09. 16:40
Semmi olyan indokot nem írt Hegedüs Norbert, ami miatt hátat kellene nekünk (pontosabban a felvidéki magyaroknak) hátat fordítani Matovicnak.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!