Köszönetet mond dr. László Imre újbudai polgármesternek a Mi Hazánk Mozgalom

2020. június 28. 15:59

A máskor vadul nácizó Karácsony Gergely most Adolf Hitler méltatásának ügyében lapít.

2020. június 28. 15:59
Novák Előd
Facebook

„Köszönetet mond dr. László Imre újbudai polgármesternek a Mi Hazánk Mozgalom, hogy merész érvelésével és az ő egyetlen balliberális ellenszavazatával sikerült elutasítani Karácsony Gergely kezdeményezését, amit korábban egyedül a Mi Hazánk ellenzett, így a fehérellenes rasszista Nelson Mandela nevét nem viselheti a XI. kerületi park.

A máskor vadul nácizó Karácsony Gergely most Adolf Hitler méltatásának ügyében lapít, hiszen a főpolgármester rasszista provokációnak minősülő közterület-elnevezési javaslata elbukott egy szoros, 11-10 arányú zárószavazáson az újbudai önkormányzatban, amit a Mi Hazánk saját sikerének tekint. A most kirobbant hisztéria valójában a balliberális belső háború része, hiszen ugyanazon a testületi ülésen veszítette el vezető pozícióját a DK az önkormányzati vezetésen belül, mivel az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP bejelentette frakciószövetségük megalapítását Gyurcsány pártjával szemben a DK fővárosának minősülő Újbudán.

Miután a balliberális „demokraták” leszavazták azt a javaslatomat, hogy a Mandela park elnevezésről kérjék ki az ott lakók véleményét, a közterületről döntő zárószavazáson végül László Imre polgármester is vállalhatatlannak érezve nemmel voksolt a terrorista Mandelára, így egy fideszes képviselő távolmaradása ellenére születhetett elutasító döntés.

A Mi Hazánk antikommunista sikere volt 2018-ban, hogy tiltakozásunk után a Fővárosi Közgyűlés visszavonta a kommunista, fehérgyűlölő terrorista Nelson Mandeláról egyhangúan, a XI. kerület akkori, fideszes polgármestere, Hoffmann Tamás által is megszavazott parkelnevezését. Túl azon, hogy Nelson Mandela egy olyan rendszert hozott létre, amely nyíltan diszkriminálja a fehéreket, és egy olyan, egyre kevésbé élhető országot, ahol egekbe szökött a bűnözés, ahol fehér farmerek ezreit gyilkolták le válogatott kegyetlenséggel, Nelson Mandela ráadásul kommunista is volt. Az általa vezetett Afrikai Nemzeti Kongresszus a Dél-Afrikai Kommunista Párttal lépett szövetségre, és a párt saját szóvivője és weboldala szerint Mandela nemcsak tagja, hanem egyik vezetője is volt a Dél-Afrikai Kommunista Pártnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hellminth
2020. június 29. 14:33
László Imre úgy tűnik pártot tévesztett. A szívében jobboldali radikális. Lehet, csak azért ellenzéki, mert a Fidesz sem elég antikommunista neki.
kozmosz
2020. június 28. 23:21
A búrok őslakosok? Hülye vagy? A búrok főleg holland és flamand, kisrészt hugenotta (francia), német és fríz
ato boldizsár
2020. június 28. 22:01
Hoppácska. Jó tudni, mik mennek ott New Budán az alvégen.. kávét ilyen későn már ne, köszi.
BőröndÖdön
2020. június 28. 19:47
Előd,téged csak a Mandi jegyez...amúgy nulla vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!