Úgy földbe állt a német vállalat, mint a gerely – búsulhatnak a románok
400 millió euró hiányzik, Romániában kongatják a vészharangokat.
Az ember utolsó szabadsága az, hogy bizonyos témákban nem kell feltétlenül megnyilvánulnia.
„Sarah Shiferaw, a Bundesverband der Volkssolidarität migrációügyi koordinátora interjút adott a Berliner Zeitungnak, amiben elmagyarázta:
»Hogy hol kezdődik a mindennapi rasszizmus, mindenki megnézheti maga. Csak egy párt egyszerű kérdés: ki mellé ülök szívesebben a buszon? A fejkendős nő mellé, a fekete, vagy a fehér melós mellé? Az arab család mellé, vagy a német nagymama mellé?«
A »rossz« ember (a német nagymama) mellé ülésnél is van veszélyesebb, mégpedig ha a bliccelést [németül: schwarz fahren, kb.: feketén utazni] még csak említés szintjén is szóba hozzuk. A heute-jorunalban nemrég elmagyarázták, hogy az olyan kifejezések, mint tehát a bliccelés vagy a fekete munka, a mindennapi rasszizmus megnyilvánulásai. Először nem is akartam elhinni, aztán egy Google-keresés után csak találtam egy mindennapi rasszizmusról szóló weboldalt, ahol elmagyarázták, hogy a »bliccelő« [Schwarzfahrer] kifejezés semmiképpen nem semleges jelentésű a becstelen, vagy éppen pénzügyi nehézségekkel küzdő utastársra, hanem egy évszázadok óta »megcsontosodott keresztény-mitológiai konnotációjú európai színszimbolika [megnyilvánulása], ami ezeket a binárisan meghatározott színeket ismételten bináris tulajdonságokhoz köti, és emiatt – mint a német nyelv számos kifejezése és koncepciója – egy rasszista konnotációjú ideológiai háttérrel rendelkezik«.
Aki tehát a borúlátásra a »schwarz malen« kifejezést használja, rosszul mondja ki egy bevándorló nevét, nem a »megfelelő« ember mellé ül a buszon, vagy megdicséri egy bevándorló nyelvtudását, a mindennapi rasszizmus vétségét követi el. Tulajdonképpen mindenki rasszista, aki nem kötelezi el magát az »antirasszizmus« ideológiája mellett. Még a hallgatás is rasszizmus, ahogy ennek a bizonyítására Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök kísérletet tett. A kijelentései engem határozottan a »Sag mir, wo du stehst« című NDK-s [mozgalmi] dalra emlékeztettek.
Az ember utolsó szabadsága az, hogy bizonyos témákban nem kell feltétlenül megnyilvánulnia – ha ezt is elveszik tőlünk, a totális diktatúrához közelítünk.
Leggyakrabban persze pont azok az emberek hiperérzékenyek itt, akik mindenhol a rasszizmust látják, de valahogy nem zavarja őket, ha mondjuk arról van szó, hogy a rendőrök a szemétdombra valók, vagy ha éppen az »idős fehér férfiakat« kell mocskolni. Ezek nem a rasszizmus, hanem épp az antirasszizmus kifejezései.”