Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Mára a hajdan komoly sajtónak és a médiának gyakran egybevág a célja: szolgálni a divatos ideológiákat és álideológiákat.
Ott, ahol szabad sajtó van, a közvélemény tévelyeghet, de el nem tévedhet – mondta hajdan Szemere Bertalan.
Évtizedekig írásaimban, előadásaimban megkülönböztettem a (komoly) sajtót a médiától. Utóbbit a szórakoztatás eszközének tartottam, amelynek egyetlen célja van egyre több nézőt, hallgatót, olvasót megnyerni, kiszolgálni, hogy a reklámbevétele növelhető legyen. Mára a hajdan komoly sajtónak és a médiának gyakran egybevág a célja: szolgálni a divatos ideológiákat és álideológiákat. Fake-nek nevezve minden nemtetsző gondolatot, behúzza a féket.
Így történt meg, hogy lemondott a sajtószabadság etalonjának számító The New York Times publicisztikai rovatának vezetője, James Bennet. Lemondott, mert lemondatták. Azért kellett távoznia, mert megjelentette Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora véleménycikkét az Egyesült Államokat megrázó tüntetéssorozatról. A Vessétek be a katonákat című cikkben Cotton amellett foglalt állást, hogy az erőszakos tüntetőkkel szemben keményen kell fellépni, akár a katonák bevetésével is. »A nemzetnek helyre kell állítania a rendet. A katonák erre készen állnak« – írta a szenátor. A New York városában fosztogatókat úgy írta le, mint az izgalmat kereső gazdagok és bűnöző elemek tobzódását, és kifejtette, hogy a tüntetők közé beszivárogtak a magát antifasisztának nevező Antifa mozgalom aktivistái is. Az Antifa jelenlétét a tüntetéseken a The New York Times álhírnek minősítette, noha William Barr igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a kormányzatnak bizonyítékai vannak, hogy az Antifa mozgalom aktivistái is szítják a gyűlöletet és a megosztottságot. A publicisztika megjelenése után mind Bennet, mind a kiadó elnök-vezérigazgatója, A. G. Sulzberger kiállt amellett, hogy helyes volt megjelentetni a politikus véleményét, mert a prominens elképzelések nyílt megvitatása sokkal jobban segíti a társadalmat a helyes válaszok megtalálásában, mint ha nem veszünk tudomást róluk. A Times álláspontja azonban hirtelen megváltozott, és Bennet mea culpázni kezdett. A sajtószabadság paradicsomának tekintett Egyesült Államok vezető lapjának vezetése – fittyet hányva minden sajtóetikai előírásnak – közölte, hogy »a publicisztika nem felelt meg a mi követelményeinknek és nem lett volna szabad megjelentetni«”.