Az NGO-k oldalára állt az Európai Bíróság

2020. június 20. 13:09

Az általuk kifejtett jogvédelemnek álcázott aktivitást kampánytevékenységként kell minősíteni.

2020. június 20. 13:09
ifj. Lomnici Zoltán
Magyar Nemzet

„Az Európai Unió Bírósága helyt adott az Európai Bizottság keresetének, amely a külföldről finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervezetek) átláthatóságáról szóló magyar törvény ellen irányult, és amely szerint a magyar jogszabály uniós jogot sért. Az Európai Bíróság által támadott 2017-es magyar civil átláthatósági törvény deklarált célja, hogy a nyilvánosságot és az átláthatóságot kívánja teljes körűen érvényesíteni a külföldről jelentős (meghatározott) összeggel támogatott civil szervezetek vonatkozásában.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban ezek a külföldről finanszírozott intézmények nyílt hatalompolitikai eszközökkel formálják a magyar belpolitikai folyamatokat – ezt támasztja alá az amerikai központi hírszerzés 2018-as évkönyve, amely több ilyen nem kormányzati szervezetet politikai nyomásgyakorló csoportnak nevez –, sőt a Magyar Helsinki Bizottság egyik kampányarca, egy volt bírónő a kormány megbuktatását célként jelölte meg egyik nyilatkozatában, így nem túlzás kijelenteni, hogy az említett entitásokat politikai szereplőként, az általuk kifejtett jogvédelemnek, avagy szociális, kulturális és egyéb közéleti szerepvállalásnak álcázott aktivitást pedig kampánytevékenységként lehet és kell minősíteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szileni
2020. június 21. 01:12
Ez a bírósági ítélet, precedens értékű az európai országok számára. Kíváncsi vagyok, amikor Putyin anyagi támogatásával jönnek létre számolatlanul az ilyen "jogvédő" alapítványok, mit fog szólni az EU?
Palepoli
2020. június 20. 23:16
Ezeket az ügynökszervezeteket (Helsinki, tasz és hasonlók) be kell tiltani, politikai aktivista munkatársait vagyonelkobozni és a közügyektől eltiltani.
nempolitizálok
2020. június 20. 20:05
Pénzért külföldi érdekeket képviselni egyértelműen hazaárulás és így is kellene megítélni.
bagira
2020. június 20. 15:35
Vén náci az akasztófa megérett .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!