Autós vagyok, nem bűnöző

2020. június 13. 10:59

Imádok kétkeréken közlekedni, de emellett – Isten bocsássa meg! – autóba is ülök.

2020. június 13. 10:59
Szilágyi György
Facebook

„Tisztelt Főpolgármester Úr!

Először is engedje meg, hogy sok sikert kívánjak a munkájához, sok erőt az önt érő kormányzati támadások elviseléséhez, és sok bölcsességet a főváros előtt álló számtalan tennivaló végigviteléhez.

Szeretném leszögezni, hogy nem mint ellenzéki országgyűlési képviselő, hanem mint fővárosi lakos írok Önnek. Azoknak a nevében szántam rá magamat a levél megfogalmazására, akik lassan már a legsúlyosabb bűnök elkövetőivel kerülnek egy kalapba, akiktől ma szinte politikai divat lett elhatárolódni, akiknek az igazságát a sajtómegtorlástól tartva már senki sem meri felvállalni. Akik a főváros leginkább kirekesztett, legjobban megbélyegzett társadalmi rétege lettek. Ők pedig az autóvezetők.

Minden tiszteletem a környezetvédőké, minden tiszteletem a bicikliseké. Én is óvom a Földet, és imádok két keréken közlekedni. De emellett – Isten bocsássa meg! – autóba is ülök. Elviszem a lányaimat iskolába, edzésre, és autó nélkül nem tudnám ellátni számtalan egyéb hivatalos és családfői kötelességemet. Erőt gyűjtöttem ezért, és kimondom hát azt a provokatív mondatot, amit ma a fővárosban csak suttogva lehet: autós vagyok, nem bűnöző.

A főváros lassan mégis így kezel bennünket. Értem én, hogy klímavédelem, értem én, hogy élhető Budapest, értem én, hogy most ez a trendi, mindent értek. De nem lehetne olyan megoldást találni, ami a másik felet is figyelembe veszi, nem csak a bringásokat?

Tisztelt Főpolgármester Úr! Önre nagyon sok biciklis szavazott, és nagyon sok autós is. De ez egy hamis törésvonal. Miért nem szeretne mindkét félnek a főpolgármestere lenni? Miért van az, hogy vagy-vagy helyzetet kell provokálni? Legyen minél több bicikliút, támogatom. De ne szívassunk már meg vele tisztességes állampolgárokat. Akik a volán mögé ülnek, nem mind klímatagadó, műanyag-fetisiszta, esőerdőirtó, bálnagyilkos környezetrombolók, hanem emberek, akik iskolába viszik a gyermeküket (most ugyan épp nem, de normál helyzetben igen), orvoshoz a szeretteiket, munkába sietnek, bevásárolnak a családnak és így tovább. Élnek. És azt szeretnék, ha élni hagynák őket.

Két dolgot kérek, Főpolgármester Úr! Jöjjön el velem egy órára, hogy az autómmal körbevihessem Budapest néhány pontján. A városban, amit Ön vezet. Tanulságos lesz, megígérem. Másrészt pedig, hogy találjunk olyan megoldást, ami nem úgy védi a környezetet, hogy tönkreteszi nagyon sok budapesti autós életét.

Konstruktivitásában és bölcsességében bízva:

Szilágyi György”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2020. június 14. 10:16
Tényleg? Ki hinné.
balbako_
2020. június 13. 19:25
Egyezzünk meg autósbűnöző vagy.
toef36
2020. június 13. 16:39
És ez a primitív HAPSI országgyűlési képviselő... Erre is lehet gombot varrni...
sozlib_abschaum
2020. június 13. 16:35
Tudja valaki véletlenül, hogy most éppen ki a ballik főnöke? A (jácob) rabbi állítólag nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!