Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
A Habsburg Birodalom és ezen belül a történelmi Magyarország felbomlását több tényező találkozása idézte elő. Interjú.
„Pályáját a Duna–Tisza közi ellenforradalom és ennek leverése, majd a két világháború közti legjelesebb magyar miniszterelnök, Bethlen István és tízéves kormányfőségének kutatásával kezdte. Mikor és miért kezdett foglalkozni a trianoni békeszerződéssel?
Az 1990-es évek végén akkori kiadóm, az Osiris vezetője elhatározta, hogy a francia Que-sais-je mintájára zsebkönyvsorozatot indít közérdeklődésre számot tartható témákból. Trianon nyilvánvalóan ilyen volt már akkor is, úgyhogy a kezdeményezés nem tőlem, hanem Gyurgyák Jánostól indult ki. A felkérést valamikor 1999-ben vagy 2000-ben kaptam Gyurgyák akkori törzshelyén, az OSZK-ban, maximum 10 ív, tehát 400 ezer karakter terjedelemben. Két amerikai út között akkor éppen itthon tanítottam az ELTE-n, és a következő félévre ebben a témában hirdettem előadást. Egy-egy előadásra mindig egy hetet készültem, s az előadások témái fedték a közben készülő kézirat 9 fejezetét. Az előadás-sorozatra egyébként alkalmanként egy-egy régebbi diákom, például ifj. Bertényi Iván és Ablonczy Balázs is bejárt. Bethlennel kapcsolatos kutatásaim révén, aki tagja volt a békedelegációnak, és az erdélyi kérdésben kifejezetten nagyon aktív volt, a téma nem volt teljesen ismeretlen számomra. Elég sok addig felhasználatlan anyaggal rendelkeztem mind a hazai, mind a külföldi – párizsi, londoni és washingtoni – levéltárakból. Úgyhogy 2001 januárjában le is adtam a kéziratot, s az – Sebők László térképvázlataival – még ugyanabban az évben meg is jelent. Azóta több kiadást ért meg, az Osirisnál azt hiszem összesen hármat, s ez év elején kiadta új kiadóm, a Helikon is. Az eredeti szöveghez ebben hat fontos dokumentumot, illetve dokumentumrészletet is csatoltam. A magyar kiadások mellett a munka megjelent angolul (2002), németül (2005) és szlovákul (2006).
Manapság is gyakoriak a Trianonra adott mitikus, végletesen leegyszerűsített és egytényezős magyarázatok, a történelmi események viszont soha nem egyetlenegy tényezőre vezethetők vissza. Száz év távlatából hogyan látja, milyen okok vezettek a békeszerződéshez?
Nemcsak én, hanem a történészek túlnyomó többsége is úgy látja, hogy a Habsburg Birodalom és ezen belül a történelmi Magyarország felbomlását több tényező találkozása idézte elő. Elsőnek és alapvetőnek a birodalom, illetve Magyarország soknemzetiségű jellege és a nemzetiségi elitek elégedetlenkedése tekinthető. Második fontos oknak a birodalom déli és keleti határai mentén újonnan, a 19. század második felében létrejött államok – Olaszország, Szerbia és Románia – irredenta politikáját tarthatjuk. Döntő súllyal estek latba a háborúból győztesként kikerült nagyhatalmak érdekei, illetve stratégiai megfontolásai is, amelyek szintén a nemzetállami átalakulás irányába mutattak. S végül nem hagyhatjuk említés nélkül a háborút követő hónapok kaotikus magyar viszonyait sem, amelyek paralizálták a magyar államhatalmat, és sokáig lehetetlenné tették, hogy a magyar békedelegáció kiutazzon Párizsba, a békekonferencia színhelyére.
Ezek között a hosszabb vagy rövidebb távon ható tényezők súlya közt vannak különbségek? A békecsinálók szemében mi nyomott/nyomhatott a legtöbbet a latban?
Hosszú távon legfontosabbnak a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság soknemzetiségű jellegét tartom. A döntéshozókat azonban a saját stratégiai érdekeik motiválták leginkább. A Habsburg Birodalom dezintegrálását az ellenséges nagyhatalmak közül mindenekelőtt Oroszország támogatta. A nyugati antanthatalmak hadicéljai között viszont eleinte nem szerepelt új és független nemzetállamok kialakítása Kelet-Közép-Európában. Ez a nemzetállami törekvésekkel szembeni közömbösség 1916-tól fokozatosan mérséklődött, majd 1918-ban átadta helyét a nemzeti önrendelkezés elve melletti harcos elkötelezettségnek. Mi volt e változás oka? Az első fontos ösztönzést az 1915-től szellőztetett német Mitteleuropa-tervek keltette félelem, nevezetesen a Rajnától a Dnyeperig és a Fekete-tengerig terjedő német–osztrák–magyar ellenőrzés alatt álló »nagytér« körvonalazódása adta. Az emigráns délszláv, cseh és lengyel politikusok, valamint brit és francia támogatóik ezt a kontinentális német hegemónia kialakulásának bizonyítékaként kezelték.
Ehhez járult a második orosz forradalom, illetve a breszt-litovszki békekötés 1918 márciusában. A nyugati szövetségesek ezzel a békével egyrészt elveszítették legfontosabb keleti partnerüket, másrészt a valóságban is körvonalazódtak a Dnyeperig terjedő informális német birodalom kontúrjai. Kedvezőtlenül hatott a IV. Károllyal folytatott különbéke-tárgyalások botrányos zátonyra futása is 1918 áprilisában. Károlyt ez megalázó és Berlinnel szemben az addigiaknál is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozta. Ez tükröződött a Monarchia és Németország közötti szoros gazdasági, politikai és katonai együttműködést előíró spai egyezményben, amelyet 1918. május 15-én írtak alá. Ez utóbbi két eseményt Londonban, Párizsban és Washingtonban egyaránt úgy értelmezték, hogy a Monarchia immár végérvényesen Németország járszalagjára került, és semmiképpen sem lesz képes betölteni azt a kiegyensúlyozó szerepet, amelyre sokan még 1916–1917-ben is alkalmasnak vélték. 1918 tavaszától az antanthatalmak politikusai ezért többé már nem arról vitatkoztak, hogy megmarad-e a Monarchia vagy sem, hanem arról, hol húzódjanak a birodalom helyén létrejövő új államok határai.”