A selejt bosszúja

2020. június 17. 12:17

A „fekete felszabadítási mozgalom” mára eljutott a rabszolgaság eltörlésétől a rendőrség eltörlésének követeléséig.

2020. június 17. 12:17
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Magyar Nemzet

„De ami talán még szembeötlőbb, hogy a »fekete felszabadítási mozgalom« mára eljutott a rabszolgaság eltörlésétől a rendőrség eltörlésének követeléséig, a ráépülő politikai marketing pedig az anarchia ünnepléséig és a múlt végleges eltörlésének – egyébként kommunista – követeléséig. A hatalomnak az a jellemzője, hogy védelmet, biztonságot nyújt – ma azonban az a mondás, hogy a »hatalomnak túlhatalma« van, ezáltal haszontalannak állítják be hatalom és biztonság közötti összefüggést is.

Az, hogy a rendvédelem megszüntetésének igénye elemi erővel tudjon a teljesen legitim, támogatott politikai üzenetek közé kerülni, alátámasztja azt a sokat (ezek szerint talán nem eleget) hangoztatott konzervatív közhelyet, amely szerint a szabadság-egyenlőség-testvériség hármasegységének zászlaja alatt masírozó globális liberális ármánykodás valódi célja nem pusztán a nyugati civilizáció szőnyeg szélére térdepeltetése, hanem annak totális megsemmisítése. Igen, az az életmód, amiben mi hiszünk, átfogó támadás alatt áll. Hozzáteszem, a rend és a biztonság felbomlásának kárvallottjai elsősorban és már rövid távon is a kisebbségek lesznek – ezt az antirasszista tüntetők »mocskos zsidók!« skandálásától hangos párizsi République tér már mutatta a minap.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. június 18. 09:03
Na és miért kell a rendőrséget eltörölni? Majd a negrók csinálnak saját védelmi szervet, és szépen átveszik a hatalmat és nem akarják, hogy ebben a tevékenységben bárki zavarja őket. De csak álmodoznak erről, ugyanis ha a zavargások kirobbantóinak sikerül Trumpot megbuktatni, kurvagyorsan szét lesznek kergetve a picsába és a rend helyreállítója sütkérezni fog a népszerűségben. Legalábbis ez a terv. Kérdés, hogy a szellemet sikerül-e visszagyömöszölni a patronba.
Arma Gedeon
2020. június 17. 16:30
"Véres napokról álmodom, Mik a virágot romba döntik, S az ó világnak romjain Az új világot megteremtik."
mucsay
2020. június 17. 15:33
egy forintot se kéne arra költeni hogy amerikai egyetemeken tanuljanak a magyar (...) gimnazisták, nemhogy ingyenessé tenni. stipendium peregrinum. százmilliókat költünk arra hogy kineveljük az elpusztítóinkat. hányok ettől.
EMM195
2020. június 17. 14:32
A népességrobbanás a selejt felszaporodását hozta. Másrészről a jólét meg hülyít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!